Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. (KKBK) által közzétett fotón a Puskás Aréna 2019. szeptember 6-án. Az új létesítmény, amely a futballmérkőzések mellett többek között koncertek, világkongresszusok rendezésével a turizmust is növeli majd, a korábbi Népstadion helyén épült fel két és fél év alatt, részben hasznosítva annak elemeit. A Puskás Arénát a Magyarország-Uruguay barátságos mérkőzéssel avatják fel november 15-én.
Nyitókép: MTI/Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt.

Évente csaknem kétmilliárd forintba kerül a Puskás Aréna üzemeltetése

Most döntött a kormány a nemzeti stadion működtetésének finanszírozásáról.

A Magyar Közlönybe megjelent kormányhatározat szerint a kormány egyetért azzal, hogy a Puskás Arénának mint a nemzet stadionjának az üzemeltetése és működtetése zavartalanul magas szinten történjen. Ennek érdekében a pénzügyminiszternek gondoskodnia kell arról, hogy 2020-ban összesen 1 876 550 000 forintot biztosítson erre a célra.

Az üzemeltetést végző Nemzeti Sportközpontok kapja majd a csaknem kétmilliárd forintot, amelyet a tavaly novemberben megnyitott aréna működtetésére kell fordítania. A 67 ezer néző fogadására alkalmas stadionban az első tétmérkőzés március 31-én lehet, ha a magyar labdarúgó-válogatott bejut a nemzetek Ligája rájátszásának a döntőjébe. A nyáron pedig már Európa-bajnoki mérkőzéseket rendeznek a létesítményben.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×