Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
A győztes Rasovszky Kristóf a nyíltvízi úszók férfi 5 kilométeres versenyének eredményhirdetésén a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Joszuban 2019. július 13-án. A 22 éves sportoló a szakág első magyar világbajnoki aranyát szerezte meg.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Rasovszky Kristófot ismét a csúcsra szavazták

Rasovszky Kristóf lett az elmúlt év legjobb nyíltvízi úszója a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél (FINA).

A szervezet pénteki tájékoztatása szerint a 22 éves magyar versenyző az egész éves teljesítményt értékelő kritériumrendszer alapján lett a legjobb. Az előre kihirdetett pontértéktáblázat alapján a dél-koreai világbajnokságon öt kilométeren szerzett aranyérme mellett - amely a szakág történetének első magyar vb-diadala volt - tíz kilométeren elért negyedik, illetve a csapatversenyben szerzett hatodik helye, valamint az összetett világkupa-győzelem okán nagy fölénnyel végzett az első helyen.

Rasovszkynak ez már a második nagy egyéni elismerése a tavalyi esztendő alapján, legutóbb az európai szövetség (LEN) szavazásán lett a legjobb.

Az Európában első, illetve 2018-ban a FINA-nál is győztes Hosszú Katinka ezúttal második lett Sarah Sjöström mögött a női úszók között - itt a rövidpályás Eb-n elért aranyérmek semmit sem nyomtak a latba, kizárólag a FINA-eseményeken szerzett érmek, illetve a világkupa összetettje számított, valamint alapvető kritérium volt a világbajnoki aranyérem.

A győztesek a trófeák mellett 10 ezer dolláros jutalmat kapnak, amelyet várhatóan a decemberi, Abu-Dzabiban rendezendő rövidpályás-vb után sorra kerülő gálán vehetnek át, mivel a WADA Oroszországot elmarasztaló döntése miatt a mostani, Moszkvába tervezett eseményt le kellett mondani.

FINA Év sportolói 2019

Úszás:

férfiak: Caeleb Dressel (amerikai), nők: Sarah Sjöström (svéd)

Nyíltvízi úszás:

férfiak: RASOVSZKY KRISTÓF, nők: Ana Marcela Cunha (brazil)

Műugrás:

férfiak: Hszie Szi-ji (kínai), nők: Si Ting-mao (kínai)

Óriástoronyugrás:

férfiak: Gary Hunt (brit), nők: Rhiannan Iffland (ausztrál)

Szinkronúszás:

férfiak: Alekszandr Malcev (orosz), nők: Szvetlana Romasina és Szvetlana Kolesznyicsenko (oroszok, holtversenyben)

Vízilabda:

férfiak: Olaszország, nők: Egyesült Államok

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×