Infostart.hu
eur:
382.74
usd:
328.12
bux:
0
2025. december 5. péntek Vilma

Galambos döntős könnyűsúlyú egypárban

Bár a versenyszám nem szerepel az olimpiai programban, Linzben zajló vébén így is 33-an neveztek rá.

Galambos Péter könnyűsúlyú egypárban bejutott a pénteki döntőbe a Linzben zajló olimpiai kvalifikációs evezős világbajnokságon.

Az idén Európa-bajnok evezős a verseny eredményközlője alapján a csütörtöki középdöntőben 6:52.120 perc alatt a harmadik, még A döntős részvételt érő helyen ért célba. Galambos 1500 méterig a 2. helyen haladt, aztán ausztrál riválisa megelőzte, de így is biztosan tartotta maga mögött a B döntőbe jutó lengyel ellenfelét.

Galambos a magyar csapat második egységeként lesz A döntős a linzi vb-n.

Szerdán, a férfi könnyűsúlyú ketteseknél - amely szintén nem olimpiai versenyszám, de ott csupán nyolc egység indult - Szabó Bence és Furkó Kálmán biztosította helyét a pénteki fináléban.

A további öt magyar egységnek nem sikerült az A döntőbe jutnia, és a kvótaszerzés sem jött össze.

A csütörtöki futamokat követően eldőlt, hogy zárásként az egyaránt olimpiai programban szereplő női kettesben Polivka Dóra és Krémer Eszter, míg női kétpárban a Preil Vivien és Gadányi Zoltán a D döntőben, a 19. helyért küzdhet.

Csütörtöki futamában mindkét magyar hajó negyedik lett, az első három hely ért C döntőt. Pétervári-Molnár Bendegúz férfi egypárban ugyanakkor nem állt rajthoz az EF középdöntőben (25-36. hely), így számára véget ért a vb. A két páros számban az első tizenegy, míg a sportág "királyszámában", férfi egypárban az első kilenc hely valamelyike jelentett volna kvótát Tokióra.

A paraevezős Pető Zsolt futamgyőztesként jutott a vasárnapi C döntőbe (13-18. hely), ebből a számból az első hét helyezett jut ki a vb-ről a jövő évi paralimpiára.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta, a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját. Nem vagyunk még kint a vízből, de egy kevésbé feszült és kockázatos időszak előtt állhatunk. Ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×