Infostart.hu
eur:
363.17
usd:
314.31
bux:
149991.26
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Magyar pólósiker az Universiadén

Maratoni ötöspárbajt követően bronzérmes lett a magyar férfi vízilabda-válogatott a felsőoktatásban tanuló sportolók olimpiáján.

A nápolyi esemény honlapja szerint a magyarok jól kezdték az oroszok elleni helyosztót, mivel az első negyed után 3-1-re vezettek, azonban a rivális a nagyszünetre egyenlített (5-5).

A harmadik negyedben az orosz csapat kétgólos előnyre tett szert, de a magyar együttes nem adta fel, 7-7-nél, majd 8-8-nél is utolérte ellenfelét, sőt, 2:40 perccel a vége előtt ismét megszerezte a vezetést. Az izgalmak fokozódtak, ugyanis az oroszok ismét fordítottak, de a magyarok kevesebb mint egy másodperccel a vége előtt egyenlítettek.

Az ötöspárbaj egészen hihetetlen idegőrlő küzdelmet hozott, ugyanis nemhogy az első öt-öt kísérlet lett gól, hanem a következő hét párban is mindenki betalált. A magyarok a sorozat közben kapust cseréltek, majd a 12. pártól ismét Kardos védett. A 13. párban aztán Várnai belőtte a maga ötösét, míg Guszarov próbálkozását Kardos kivédte.

A magyar küldöttség harmadik érmét nyerte Nápolyban, mivel múlt csütörtökön Tóth Krisztián harmadik helyen végzett a cselgáncsozók 90 kilogrammos kategóriájában, míg a női vízilabdázók szombaton aranyérmet nyertek.

A 30. nyári Universiadén 18 sportágban 127 ország közel nyolcezer sportolója, köztük 21 magyarországi felsőoktatási intézmény 105 hallgatója vett részt.

Címlapról ajánljuk
Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság (Ab) érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP által beadott indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők kapcsán az időkorlát és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítás szenvedi meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Már a választás előtt egyeztethettek, most mégis összeomolhat a 300 milliárdos állami üzlet

Már a választás előtt egyeztethettek, most mégis összeomolhat a 300 milliárdos állami üzlet

A választás előtt még megpróbálhatták megmenteni a Zugló Városközpont több száz milliárd forintos állami ingatlanügyletét: a korábbi kormány idején felmerült, hogy módosítják a szerződést, és kiveszik belőle éppen azt a feltételt, amelynek nem teljesítésére hivatkozva az új kabinet most elállt a vásárlástól – írja a Telex. Az ügyből várhatóan komoly jogvita lesz, a Bayer-csoport ugyanis azt állítja, hogy az állami oldal korábbi nyilatkozatai alapján nem lehetett volna erre a feltételre alapozni az elállást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×