Infostart.hu
eur:
385.31
usd:
332.05
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Bugatti

Cristiano Ronaldo vette meg a világ legdrágább autóját

Csaknem ötmilliárd forintot fizet a Juventus csatára az autóért, amely leghamarabb 2021-ben lesz menetkész.

A Genfi Autószalonon mutatták be a Bugatti La Voiture Noire, vagyis "Fekete autó" elnevezésű egyedi modelljét, amelyet a cég fennállásának 110. évfordulójára építenek. A 8000 köbcentis, 1500 lóerős motorral felszerelt autó végsebessége 420 km/óra, 2,4 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás sebességre.

Sokáig találgatták, ki lehet majd a szerencsés - és gazdag - vevő, most a spanyol lapok úgy tudják, hogy a közismerten autómániás futballklasszis, Cristiano Ronaldo fizethette ki az őrületes vételárat:

adókkal együtt 19 millió dollárt, nagyjából ötmilliárd forintot. Ráadásul 2021-ig nem vezetheti a kocsit, mert még nincs kész a prototípus.

"Ez még nem a végleges autó. Mindössze fél évvel ezelőtt kezdtünk el dolgozni a projekten, az építés pedig csak akkor kezdjük majd el, ha az ügyféllel minden részletet illetően megegyeztünk. Ezt követően az autó 2-2,5 éven belül készülhet el" - közölte a Bugatti a Genfi Autószalonon.

Az utastér tervezéséhez még hozzá sem kezdtek.

A Bugatti La Voiture Noire nem árválkodik majd magányosan Cristiano Ronaldo garázsában, két éve egy Bugatti Chiront vett magának, igaz, az nem volt annyira egyedi, mint a mostani, abból van még másik 499 a világon.

Emellett egy Bugatti Veyron, egy Ferrari F430, Phantom Rolls-Royce, Lamborghini Aventador, Maserati GranCabrio és egy Bentley Continental GTC tulajdonosa is - írja az Origo.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×