Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Egy győzelemre a címvédéstől az UVSE

A csapat kedden, a női vízilabda ob döntőjének második összecsapásán is legyőzte a Dunaújvárost.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, amelyben az első negyed 1-1-re végződött, majd a második játékrészben az UVSE háromszor jutott egygólos előnyhöz, a dunaújvárosiak viszont csak kétszer tudtak egyenlíteni. A harmadik és negyedik negyedben tovább nőtt a különbség a két együttes között.

A mostani szezonban már ötödször találkoztak a felek - négyszer a bajnokságban, egyszer a Szuperkupában -, s mind az öt alkalommal a bajnoki címvédő fővárosi alakulat győzött. A tavalyi bajnoki döntőben ugyancsak a Dunaújváros volt az ellenfél, akkor az UVSE 3-0-ra nyerte a párharcot.

A következő mérkőzést szombaton 15 órától vívják a felek, ugyancsak a Hajós Alfréd Uszodában. A döntő összes találkozóját a Margitszigeten rendezik, mivel az újvárosiak uszodáját felújítják.

Eredmény, döntő, 2. mérkőzés:

Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics - UVSE Hunguest Hotels 5-9 (1-1, 2-3, 1-4, 1-1)

gólszerzők: Garda 2, Gurisatti, Horváth B., Vályi 1-1, illetve Keszthelyi 3, Parkes, Peresztegi Nagy 2-2, Faragó, Sevenich 1-1

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-0 az UVSE javára.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×