Infostart.hu
eur:
386.11
usd:
331.55
bux:
0
2026. január 14. szerda Bódog
Malmö, 2018. augusztus 7.Anel Hadzicot, a Vidi FC játékosát (b) eltalálja egy pályára bedobott üveg, miközben csapattársai góljukat ünneplik a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén a Malmö Stadionban 2018. augusztus 7-én. A találkozó 1-1-es döntetlennel zárult. (MTI/EPA/Andreas Hillergren)
Nyitókép: Andreas Hillergren

Brutális pénzt keresett a Vidi

Tizennégy mérkőzést játszott a fehérvári csapat a nemzetközi kupákban, és tisztességes pénzdíjat kapott érte.

Három nyertes és egy vesztes párharc a Bajnokok Ligája selejtezőjében, majd két győzelem, egy döntetlen és három vereség az Európa Liga csoportkörében. Ez a Vidi idei mérlege a nemzetközi porondon, de a Nemzeti Sport Online pedig azt is kiszámolta, mennyi pénzt keresett a magyar bajnok.

A számítások szerint a fehérváriak 10,39 millió eurót (nagyjából 3,3 milliárd forint) kapnak az UEFA-tól.

A Vidi azzal, hogy a BL-selejtezőben eljutott a rájátszásig, 1,14 millió eurót kasszírozott, a rájátszásért további 5 millió euró járt, az EL-főtábla pedig alanyi jogon további 2,92 millió eurót jelentett. Ehhez jön még hozzá a csoportkörös győzelmek után kétszer 570 ezer euró, az egy döntetlenért pedig 190 ezer euró – ezeket összeadva jön ki a 10,39 millió euró.

Ehhez az összeghez még jön a közvetítési díjakból származó bevétel, a jegybevétel, és most már az is pluszpénzt jelent, hogy a Vidi növelni tudta koefficienspontjait, de ezen összegeknél a pontos számok nem ismertek.

Az UEFA a klubok és az országok szakmai besorolását az úgynevezett UEFA-együttható, vagyis koefficiens alapján végzi, ami a csapatok szerepléséből következő pontszám, és ez határozza meg minden szezon elején a kiemeléseket, a sorsolási kalapokat.

A molvidi.hu összeállításából az is kiderült, hogy a csapat új magyar koefficiensrekordot állított fel, mivel 9 koefficienspontnál jár. Magyarország a 27. helyen zárt az idei koefficiens-ranglistán, megelőzve Szlovéniát, Lengyelországot és Romániát is.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×