eur:
394.42
usd:
369.55
bux:
65240.52
2024. április 19. péntek Emma
A gólszerző székesfehérvári Huszti Szabolcs (k) a labdarúgó Európa-liga L csoportjában játszott PAOK - Vidi FC mérkőzésen a szaloniki PAOK stadionban 2018. október 25-én.
Nyitókép: MTI / Kovács Tamás

Európa Liga: otthonosan érezné magát a Vidi

Ma este a szaloniki PAOK ellen kezdi meg a csoportkör második szakaszát a Vidi FC labdarúgócsapata az Európa Ligában. A négyesből kiemelkedő, még százszázalékos Chelsea mögött a Groupama Arénában pályára lépő két csapatnak és a fehérorosz BATE Boriszovnak is három pontja van.

Marko Nikolic vezetőedző szerint matematikailag kedvező lenne a Vidinek a döntetlen is – arra számítva, hogy az angolok nyernek Boriszovban, és a BATE-val szemben pontelőnybe kerülő két csapat közül a magyar állna jobban, az egymás elleni eredmények összevetése alapján –, ennek ellenére a győzelemre tör majd este. A szerb edző, a Stamford Bridge-en rendezett meccsüktől eltekintve, minden korábbi kupatalálkozó előtt a maximális pontszámot irányozta elő játékosainak.

Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy

eddig idegenben jobban játszott a Vidi, mint pályaválasztóként,

az a fajta játék, amely a specialitásává lett, hatékonyabb vendégként, mint rendezőként. A legutóbbi két hazai nemzetközi mérkőzését, előbb az AEK Athén ellen (még a Bajnokok Ligája selejtezőjében), majd a BATE ellenit elveszítette a Vidi. Mentsége, persze, van: a görögök ellen Huszti Szabolcs kiállítása zavarta össze a sorokat, létszámegyenlőség esetén felül tudta múlni riválisát, a BATE ellen pedig még a Danko Lazovic elvesztése miatti sokk ülte meg a csapatot. Kétségtelen, hogy a Vidi eddigi teljesítménye folyamatosan javult az Európa Ligában, de ez is csak azt húzza alá, hogy idegenben eddig jobban ment.

Ne feledkezzünk el az ellenfélről, a szaloniki PAOK-ról sem! A görögök úgy fogadták októberben a Vidit, hogy addig kiváló mérleget produkáltak a hazai bajnokságban, minden mérkőzésüket megnyerték. A magyar bajnok elleni hazai vereségükben „némi” nagyképűség is szerepet játszott, a román edző, Razvan Lucescu több kulcsjátékosát is kihagyta a kezdőcsapatból, s csak csereként vetette be, spórolva az erővel a Panathinaikosz elleni rangadóra. Az egyik, csak a második félidő derekán bevetett játékosa, az első számú csatár, Aleksandar Prijovic szerezte aztán a Panathinaikosz ellen az első, a döntő gólt, ő egyébként hat góljával harmadik a góllövőlistán, két hétgólos csatár mögött.

A fekete-fehérek szombaton a görög bajnokságban az ősz egyik legfontosabb mérkőzését játszották az eddig nagyszerűen szereplő, még szintén veretlen Atromitosz otthonában. A mérkőzés döntetlent hozott, a Megyeri Balázst is soraiban tudó házigazdák egyetlen gólját, s egyben egyenlítő gólját a magyar válogatott keretébe visszahívott Ugrai Roland szerezte.

A PAOK e mérkőzésen is bizonyította, hogy sikeres idegenben, függetlenül attól, hogy elveszítette hibátlan mérlegét.

Az Európa Ligában Athénben kikapott a Chelsea-től és a Viditől is, ám vendégként egy félidő alatt három gólt szerezve magabiztosan nyert Boriszovban a BATE ellen.

A Groupama Aréna ma esti (18.55, Sport1) görög vendége több mint egy év alatt, 2017. november 5. óta huszonöt idegenbeli tétmérkőzéséből csupán egyet, az Atromitosz elleni bajnokit veszítette el.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthattunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken ugyan a kezdeti aggodalmakat követően nagyobb esés volt várható, a nyitásra azonban jelentősen javult a hangulat. Alapvetően az egész héten rossz hangulat uralkodik a világ tőzsdéin, az izraeli válaszcsapást már beárazták egy bizonyos mértékig a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×