INFORÁDIÓ 
2018. október 23. kedd
Gyöngyi

forma-1

sport

david coulthard

nők

A nők Forma-1-be jutását segíti az új versenysorozat

A nők Forma-1-be jutását segíti az új versenysorozat

Infostart / MTI

David Coulthard korábbi Forma-1-es pilóta és a Red Bull világbajnok autóit is tervező Adrian Newey támogatásával indul új gyorsasági versenysorozat csak női pilótáknak, azzal a céllal, hogy később eljussanak az F1-be.

A W Series elnevezésű bajnokság szervezői szerdán jelentették be, hogy reményeik szerint olyan lehetőséget kínálnak majd a női autóversenyzőknek, amellyel tovább fejleszthetik képességeiket és tudásukat, mielőtt össze mérik tudásukat a férfiakkal.

A W Series a tervek szerint jövő májusban indul, az összdíjazás 1,5 millió dollár lesz, a győztes 500 ezer dollárt kap. A sorozat mezőnye 18-20 versenyzőből áll majd, nevezésük ingyenes lesz, a jelentkezők közül előzetes tesztek során választják ki a részvételre érdemesnek tartott pilótákat.

A szervezők a W Series első idényében hat, egyenként 30 perces versenyt terveznek Európában, többségében korábbi Forma-1-es pályákon, a versenyautók pedig azonos teljesítményű, 1,8 literes motorral felszerelt Forma-3-as gépek lesznek.

Később az amerikai és az ázsiai kontinensen, valamint Ausztráliában is rendeznének versenyeket.

Coulthard, aki 1995 és 2003 között 13 F1-es futamgyőzelmet szerzett, tanácsadóként segíti a sorozatot, ahogyan Newey is, és mindketten kapnak majd feladatot a versenyzők képzési programjában. A versenyigazgató Dave Ryan, a McLaren korábbi csapatmenedzsere lesz, míg az elnöki tisztséget az ügyvédként és vállalati pénzügyi tanácsadóként dolgozó Catherine Bond Muir tölti be.

"Ahhoz, hogy valakiből sikeres autóversenyző legyen, tehetségesnek, elszántnak, versenyképesnek, bátornak és fizikailag felkészültnek kell lennie, de nincs szükség akkora fizikai erőre, mint amelyet néhány más sportág megkövetel" - mondta Coulthard, és hozzátette, szerinte nők is lehetnek eredményes versenyzők.

  • A Forma-1-ben az olasz Lella Lombardi 1974 és 1976 között első nőként 12 futamon indult, de csak fél pontot szerzett az 1975-ös lerövidített Spanyol Nagydíjon.
  • Honfitársa, Giovanna Amati 1992-ben próbálkozott meg a versenyzéssel, de nem érte el a rajthoz álláshoz szükséges limitidőt.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt
A címlapról ajánljuk

Mi számít végrendeletnek?

Ügyvéd vagy közjegyző előtt is van lehetőség végrendelkezésre, de a saját kézzel írt, bizonyos...
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
 
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH