Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Foci-Eb: kiderült, kik játszanak majd Budapesten

A C csoport győztese játszik majd a budapesti nyolcaddöntőben a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságon.

Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának csütörtöki, kijevi ülésén meghozott döntés alapján 2020. június 28-án - a nyolcaddöntők második játéknapján - a C csoport első helyezettje a D, E, vagy F csoport harmadikjával találkozik majd a nyolc közé jutásért. Ez azt jelenti, ha a magyar válogatott harmadikként lépne tovább az F jelű kvartettjéből, akkor akár a kieséses szakaszban is otthon játszhatna.

Az már decemberben eldőlt, hogy a csoportkörre vonatkozóan a 12 ország rendező városai közül Budapest Münchennel került párba, és ez a két helyszín az F jelű négyes küzdelmeinek ad otthont. Erre azért volt szükség, mert ha kijut olyan válogatott, amelynek országa rendező, akkor a nemzeti együttes két találkozóját hazai pályán játszhatja a három csoportmeccséből.

Budapest és München mellett Róma Bakuval, Szentpétervár Koppenhágával, Amszterdam Bukaresttel, Bilbao Dublinnal, míg Glasgow a beugró Londonnal került párba. A helyszínpartnerek egy-egy csoport hat mérkőzésének, valamint egy-egy nyolcad- és negyeddöntőnek adnak otthont.

A torna nyitómérkőzését Rómában, a döntőjét Londonban rendezik.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×