Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Ajánlatot kapott Hosszú Katinka

Ajánlatot kapott Hosszú Katinka

A Magyar Úszó Szövetség nem tart hivatalos találkozót Hosszú Katinkával, de a kommunikáció folyamatos a háromszoros olimpiai bajnokkal.

Ellentétben a bulvármédiában megjelent hírekkel, e hét csütörtökjén nincs napirenden hivatalos egyeztetés Hosszú Katinka és Wladár Sándor között. A háromszoros olimpiai bajnoknő és a MÚSZ elnöke eddig is többször megtalálták a módját, hogy amennyiben szükséges, közvetlenül kommunikáljanak, és ez így történik a jövőben is – közölte a szövetség.

Ahogy a hétfői elnökségi ülést követő MÚSZ-híradásban is olvasható volt, a MÚSZ hivatalos jelzésig Shane Tusupot tekinti Hosszú Katinka edzőjének – mindezt tükrözi a Kiemelt Edzői Program 2018-as javadalmazási előterjesztése is, amelyet végül Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága hivatott jóváhagyni.

Ugyanakkor fontos tudni, hogy bár a szabályzatban február elseje szerepel évfordulóként – ekkor kell a tárgyévre szóló javaslatokat megtenniük a szakszövetségeknek –, a névsor és a javadalmazás később, azaz a versenyszezon közben is változatható indokolt esetben.

Mindez azért is lényeges, mert 2017-ben Shane Tusup havi nettó egymillió forint javadalmazásban részesült, ám mindez veszélybe kerül, ha magánéleti válságuk miatt a jövőben mégsem ő lesz felesége edzője.

A tájékoztatás szerint a Magyar Úszó Szövetség természetesen ezután mindent megtesz a magyar úszósport jelenlegi legeredményesebb versenyzőjének zavartalan felkészülése érdekében. Ahogy Wladár Sándor fogalmazott: „A kivételes bánásmód a legkevesebb, amit Hosszú Katinkának ajánlhatunk elismerésként mindazért, amit az elmúlt években tett a magyar úszósportért.”

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Legendás második világháborús színterekre térnek vissza az amerikai katonák, ezúttal egy teljesen másik ellenséggel nézhetnek  farkasszemet

Legendás második világháborús színterekre térnek vissza az amerikai katonák, ezúttal egy teljesen másik ellenséggel nézhetnek farkasszemet

Egyre hangosabban szólnak a harci dobok a Távol-Keleten, a világnak szinte minden napra jut valami hír a kínai Népi Felszabadító Hadsereg (People’s Liberation Army – PLA) mozgásáról, vagy éppen legújabb fejlesztéseiről. Az utóbbi hetekben éppen Japánnal megy az acsarkodás, de a háttérben az Egyesült Államok folyamatosan erősíti a pozícióját, méghozzá nem is akárhol: a második világháború legendás helyszíneit élesztik újra, olyat is, ahonnan elindultak a bombázók 1945 augusztusában a Japán elleni atomcsapáshoz. A terv világos stratégiát vázol fel, amely arra figyelmezteti a teljes térséget, hogy egyre élénkebben éri őket a háború közelgő szele.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 06:30
×
×
×
×