Infostart.hu
eur:
362.31
usd:
322
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Michelisz távolabbról is hűséges a Zengősökhöz

Az elképzeltnél talán kevesebbet, de rendszeresen segítette korábbi csapata, a Zengő Motorsport fiatal versenyzőit Michelisz Norbert, a túraautó-világbajnokság magyar versenyzője, aki erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.

Amikor bejelentetted, hogy a gyári Hondánál folytatod, elhangzott egy olyan ígéret, hogy Zengő Zoltán csapatát is figyelemmel követed, és tanácsokkal látod el a két fiatal versenyzőt, Ficza Ferit és Nagy Dánielt. Megvalósult ez? Volt erre időd a gyári csapat feladatai mellett?

Valamennyi időm volt. Versenyhétvégéken is előfordult, hogy átmentem, segítettem a srácoknak. De azt is látom azért, hogy kevesebbet tudtam nekik segíteni, mint szerettem volna. Előfordult sok olyan eset, amikor itthon összeültünk, átbeszéltük, hol látok lehetőséget a számukra, hogy javuljanak. Volt olyan versenyhétvége is, amikor szóltak, mert úgy érezték, hogy nem találják az egyensúlyt az autóval, nem igazán boldogulnak a pályán. Ilyenkor átmentem, és 20-30 percben igyekeztem segíteni nekik.

Ugyanakkor azt is éreztem, hogy valamennyire szeretnének maguk túljutni bizonyos problémákon. Aminek azért örültem is, mert úgy fejlődik az ember, ha saját maga ugorja meg ezeket a léceket. Amikor ezt észrevettem, próbáltam rájuk hagyni bizonyos döntéseket.

Látszik, hogy milyen ügyesen és milyen jól fejlődtek. Azt gondolom, hogy mindenképpen ott lesznek jövőre a stabil pontszerzők között. Ezt arra alapozva mondom, hogy ha pusztán a köridőben mutatott előrelépést nézzük, akkor abszolút látható a fejlődés.

Zengő Zoli értékelte az évedet? Azt többször láttuk, hogy ment oda gratulálni, az elsők között volt, aki megveregette a válladat, ha valami nagyon jó eredményt értél el. Beszéltetek arról, hogy ő mit szól ahhoz, amit te a gyári csapatnál teljesítesz?

Hétvégéken sokat találkoztunk, és valóban mindig jött oda Zoli. Gratulált, amikor összejött például Japánban a futamgyőzelem, vagy épp vigasztalt, amikor a Hungaroringen a meghibásodás volt. De külön nem ültünk le, és nem értékeltük egymást. Szerintem még az is hátra van, hogy ezt megbeszéljük, de erre is sort fogunk keríteni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

Egymásnak feszülő politikusok és húsbavágó ügyek szerepeltek a Fővárosi Közgyűlés klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottság csütörtöki ülésén. A Budapestet eluraló drogkérdésről hosszan vitáztak, és példák során kérték számon a hatékonyságot a fővárosi politikusok.

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: megy a harc az uniós kötségvetés körül

Tisza-kormány: megy a harc az uniós kötségvetés körül

Éles vita bontakozott ki az uniós csúcson, ahol Magyarország is a hat blokkoló tagállam közé került. Magyar Péter szerint az uniós költségvetési javaslat jelenlegi formájában nem fogadható el. Itthon a betegellátás elérte a határait, ezért a kormány rendszerszintű változásra készül, a szakminisztérium pedig szigorúbb ellenőrzést vezet be a kiszervezett állami feladatoknál. A Seszták-ügy már a NAV-ot is elérte, ahol menesztettek egy elnökhelyettest, az aranykonvoj ügyében pedig a strasbourgi emberi jogi bíróság indít vizsgálatot. A vagyonadó körül sem csitul a vita, hiszen a kamara többek között a szociális kata bevezetését javasolja, tizennégy szakmai szervezet pedig érdemi változtatásokat sürget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×