eur:
389.09
usd:
361.41
bux:
68680.19
2024. május 7. kedd Gizella

A NOB helyett a CAS vizsgálja az olimpiai doppingeseteket

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) helyett ezentúl a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) új osztálya vizsgálja az ötkarikás játékok doppingeseteit.

A NOB bejelentéséből kiderül, hogy a szervezet végrehajtó bizottsága kedden jóváhagyta a változást, amely így már a nyári, Rio de Janeiró-i olimpia előtt életbe lép. Az indoklás szerint a döntések hitelességének javítása volt a módosítás célja.

"A NOB mostantól nem foglalkozik ezekkel az ügyekkel, a meghallgatásokkal és az eredmények kezelésével sem" - mondta a CAS elnöke, John Coates, aki egyben NOB-tag is.

Eddig a NOB fegyelmi bizottsága folytatta le a doppingügyekkel kapcsolatos vizsgálatokat, majd a döntéseket is meghozta. Az új rendszer szerint mindez a CAS-on belül az új doppingellenes osztály bíráinak feladata lesz, ítéletüket pedig a NOB köteles elfogadni. A jogorvoslati igények elbírálása ugyancsak a CAS hatáskörébe tartozik ezután, de a sportági szakszövetségek továbbra is jogosultak lesznek szankcionálni a megbukott sportolókat.

A NOB hírlevelében Thomas Bach elnök emlékeztetett rá, hogy a mostani változások is az Agenda 2020 elnevezésű reformprogram részét képezik. Hozzátette: a független testület bevonásával nagy lépést tettek a doppingolással kapcsolatos zéró tolerancia elvének érvényesítésében és a tiszta sportolók védelmében.

A német elnök a sportági szövetségeknek is azt javasolta, hogy a doppingesetekkel összefüggésben minden feladattal a CAS-t bízzák meg.

Címlapról ajánljuk

Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

A Borussia Dortmund egygólos előnnyel kezdi a Bajnokok Ligája-elődöntő ma esti második mérkőzését a Paris Saint-Germain ellen. A sárga-feketék 2013 óta először juthatnak be a fináléba. A helyzet nem egyszerű: a francia bajnok ebben a sorozatban egyszer már legyőzte a Parc des Princes-ben a Dortmundot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×