Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Rio 2016 - Versenyt futnak az idővel a szervezők

Háromszáz nappal a nyitóünnepség előtt még szinte semmi sem áll készen a riói olimpia létesítményei közül, a szervezők versenyt futnak az idővel - állapították meg a dpa német hírügynökség munkatársai.

A nemzetközi sajtó számára tartott terepszemle alkalmával ugyanakkor Eduardo Paes polgármester azt közölte, hogy a Barra negyedben lévő Olimpiai Park 89 százalékban elkészült, továbbá arról beszélt, hogy kiemelt szempont a helyszínek újrahasznosíthatósága. Példaként említette, hogy egy tízezer néző befogadására alkalmas csarnok szerkezetéből az ötkarikás játékok után négy iskola épül majd, míg a magántőkéből létesülő olimpiai faluban több ezer lakás áll a beköltözni kívánók rendelkezésére.

A 45 éves városvezető szerint a tízszázalékos infláció és a növekvő munkanélküliség sem jelent problémát, a rendezők tartják magukat a 38,7 milliárd realos (2728 milliárd forint) költségvetéshez.

Ami a média részéről felvetett gondokat illeti, Paes közölte, szó sem lehet a vitorlásversenyek elköltöztetéséről. Az erősen szennyezett Guanabara-öböl helyett ugyanis felmerült a 190 kilométerrel távolabb lévő, de tisztább vízű Buzios neve.

A dpa tudósítói azt tapasztalták, hogy a kis házak, szűk utcák és viharvert toronyházak között álló Olimpiai Stadion messze van az Olimpiai Parktól és a nyitó-, illetve záróünnepségnek otthont adó Maracana Stadiontól is. Az Olimpiai Stadionban egyelőre csak a gyep áll készen, rekortán futópálya még nincs, és a 60 ezer szék egyharmada hiányzik. Ezenkívül a teniszstadion teteje nem készült el, az uszodába pedig - a nemzetközi szövetség nagy bosszúságára - csak 14 ezren mehetnek majd be. A golfpálya érint egy természetvédelmi területet is, ráadásul paradox helyzet, hogy az elitsportág éppen egy nyomornegyedekkel tarkított városban tér vissza 1904 után az ötkarikás programba. Az Olimpiai Park közelében lévő egyik favela kiürítése már megkezdődött, s a hírek szerint a rendőrök nem bánnak kesztyűs kézzel a kitelepítendő lakosokkal.

"Minden kész lesz, üdvözlet Brazíliában!" - közölte a sajtóbejáráson töretlen optimizmussal a polgármester, akit sokan már a köztársasági elnöki tisztség várományosaként emlegetnek.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×