eur:
388.67
usd:
361.73
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

Újra edz Vajda Attila

Kéthetes kórházi kezelést követően már jól érzi magát, újra edz és továbbra is Rióra koncentrál Vajda Attila.

Az EDF DÉMÁSZ Szegedi Vízisport Egyesületének olimpiai bajnok kenusát mélyvénás trombózissal kezelték a szegedi klinikán. A csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: továbbra is vérhígítót szed. A lábában levő mintegy 10 centiméteres vérrögöt nem távolítják el orvosai műtéttel, megvárják, míg magától lebomlik. Mivel genetikai hajlamot találtak nála a betegségre, további vizsgálatok szükségesek a jövőben. Hétfőn engedték ki a kórházból és kedden már edzeni is elkezdhetett úgy, hogy nem terheli a bal lábát.

Vajda úgy vélte, a szerencsétlen eset mégis szerencsés időszakban következett be, hiszen a felkészülés ezen szakaszában a téli futóedzéseket úszással tudták kiváltani edzőjével, Vécsi Viktorral. Jelenleg elsősorban a felsőtestét erősítheti a kenus, de a kitartó és türelmes munka eredményeként biztos benne, hogy a tavaszi edzőtáborra már a teljes testet megdolgozó edzéseken is részt vehet. Célja továbbra is a milánói kvalifikációs világbajnokság, majd a 2016-os riói olimpia. Ahogy fogalmazott: az eset még erősebbé tette, nem tántorítja el a feladatottól, annyi a különbség, hogy a felkészülés mostantól orvosi felügyelet mellett zajlik.

Sík Márton, az EDF DÉMÁSZ Szegedi Vízisport Egyesület szakmai vezetője elmondta: a klub mindenben támogatja Vajda Attilát és igyekszik minden segítséget megadni, hogy a sportolónak minél könnyebben teljen ez az időszak.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×