Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Magyar színekben folytatja pályafutását Samsal Dalibor alpesi síző

Már megkapta az állampolgárságot és az útlevelet, így a jövőben a magyar válogatott színeiben folytatja pályafutását Samsal Dalibor horvát születésű alpesi síző.

Kaszó Klára, az európai (ESF) és a hazai sportági szövetség (MSíSZ) elnöke az MTI-nek hétfőn azt mondta, a 28 éves versenyzővel tart Magyarországra edző édesapja is, ez pedig újabb lendületet adhat a magyar alpesi sízésnek, immár férfi vonalon is.

"Dalibor azért is döntött a magyar színek mellett, mert nálunk az egyéniségéhez és a tudásához jobban illeszkedő, felesleges mentális nyomást nélkülöző felkészülési-, és edzésprogramot kaphat, amelynek nyomán a tehetsége eredményekben is megmutatkozik majd" - nyilatkozta Kaszó Klára, aki hozzátette, "több, a hazájában meg nem értett tehetség" is Magyarország felé tart, mert úgy érzi, pályafutása szempontjából az országváltás az ideális döntés.

A magyar szövetség elnöke azt mondta, Samsal - aki elsősorban műlesiklásban versenyez - korábban az edzéseken rendre legyőzte a négyszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok és összetett világkupa-győztes Ivica Kostelicet, ám a számára kevésbé előnyös tréningprogramok miatt a versenyeken már nem tudta hozni ezt a formát.

Samsalnak - aki a 2006-os és a 2010-es olimpián is részt vett - egyelőre nincs magyar versenyzői licence, a szövetség azonban dolgozik azon, hogy a síző minél előbb hozzájusson az engedélyhez.

Kaszó Klára jelezte, a szövetség a további részletekről és az október végén rajtoló világkupa-szezonról a hónap folyamán egy sajtóesemény keretein belül tervezi tájékoztatni a hazai médiát.

A magyar szövetség legutóbb az azóta világkupa-futamokon pontszerző és az idei szocsi olimpián lesiklásban hetedik, csíkszeredai születésű Miklós Editet honosította 2011-ben.

Címlapról ajánljuk

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×