200 m vegyesen címvédőként vágott neki szerdán az újabb sorozatnak, amelynek első próbáját igazán meggyőzően teljesítette: 2:11.06 perccel a közvetlenül mögötte következőt is bő két másodperccel verve bizonyult a leggyorsabbnak. 100 m háton ő került a legközelebb az egyperces határhoz (1:00.08), így itt is vele kezdődik az elődöntős mezőnyt alkotók névsora.
"Nem okozott fejfájást a délelőtt, és este is továbbjutást, döntőbe kerülést várok magamtól mindkét számban" - mondta Hosszú Katinka az MTI-nek, annyit fűzve még hozzá, hogy háton szeretne egy percen belül úszni.
A vegyesúszó számban Verrasztó Evelyn (2:14.03) hatodikként lépett a legjobb 16 közé, míg György Réka, a "létszámfölötti" - merthogy nemzetenként csak a legjobb kettő folytathatja az előfutamok után - a 19. lett (2:16.22).
Biczó Bence 200 m pillangón - ahol négy éve ifjúsági olimpiai bajnok volt - kiválót nyújtott a szerda délelőtti műsorban: az összesítésben a harmadik időeredménnyel (1:56.63) ment tovább. "Nagyon jól sikerült, ezt vártam, bár nekem a reggeli úszás mindig nehéz..." - mondta.
Annál szomorúbban értékelte saját szereplését a szám másik magyarja, Pulai Bence, aki a 20. lett (1:59.66). "A száz pillangóra össze kell szednem magam" - vonta le rögtön a tanulságot is gyengébb teljesítménye után.
A délelőtt zárásaként a 800 m női gyors selejtezője hozott örömöt a magyar színekért szorítóknak: Kapás Boglárka, aki a szám Európa-bajnoki címvédője, a harmadik idővel (8:28.87) jutott be a csütörtök esti döntőbe.
"Nem vagyok fáradt, maradt tartalékom, az utolsó két-háromszáz métert, ha nem is lazán, de könnyedén tettem meg. Bízom benne, hogy holnap a négyszer kétszázas gyorsváltó előfutama után is képes leszek egyéni legjobbam, 8:21 perc környékén úszni a nyolcszázas döntőben" - mondta a parton.
A szerda esti programban a két számban elődöntőző Hosszú, a 200 m vegyesen érdekelt Verrasztó Evelyn, továbbá a 200 m pillangó 16-os mezőnyében érintett Biczó mellett három döntő vonultat fel magyar résztvevőt is: 1500 m gyorson Gyurta Gergely, 200 m gyorson Kozma Dominik, 200 m férfi vegyesen pedig Cseh László próbál szerencsét.