"A célom, hogy 200 egyesben tudjak indulni a következő években is. Persze sok az ellenfél, a mostani váltótársak mellett Birkás Balázsnak és Balaska Márknak is fáj majd a foga erre a számra" - mondta az AVSE kajakozója, aki ezt egy cseppet sem bánja.
"Így lesz izgalmas, mert ha edzés nélkül is lehetne itthon nyerni, akkor a nemzetközi mezőnyben nem állnánk meg a helyünket. A legfiatalabb magyar vb-győztes Nádas Bence szorgalmas, tehetséges, most is megmutatta, mire képes, kíváncsi leszek rá, mennyit tud fejlődni, remélem, sok versenyen fogunk még egymásnak segíteni" - tette hozzá.
Dudás Miklós arról is beszélt, hogy miért vár évekig jó eredményeket a váltótól.
"Ha ilyen fiatalon meg tudtuk nyerni a vb-t, akkor évekig dominálnunk kellene ebben a számban. Annyira fiatalok voltunk a mezőnyhöz képest is, hogy mi még sokat fejlődhetünk, ez pedig sok riválisról nem mondható el" - hangsúlyozta a MOL-csapat tagja, aki összességében elégedett volt az idényével.
Szerző: Farkas Dávid