eur:
389.73
usd:
362.07
bux:
68308.25
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Német Nagydíj - Rosberg nyerte az időmérőt

A világbajnoki pontversenyben élen álló és hazai közönség előtt szereplő Nico Rosberg, a Mercedes pilótája nyerte a Forma-1-es Német Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről.

A 29 éves versenyzőnek ez pályafutása kilencedik, idén pedig az ötödik pole pozíciója. Ráadásul csapattársa és legnagyobb ellenfele, a brit Lewis Hamilton - balesete miatt - csak a 16. rajtkockából kezdheti majd meg a versenyt. Utóbbi incidens miatt néhány percre félbe is kellett szakítani az edzést.

Rosberg mögött Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája zárta az időmérőt a második helyen, a harmadik rajtkockát pedig utóbbi csapattársa, a brazil Felipe Massa szerezte meg.

A négyszeres vb-győztes, címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) ezúttal hatodikként végzett.

Hamilton az időmérő első részében - nagy valószínűséggel műszaki hiba miatt - megcsúszott és a szalagkorlátnak csapódott autójával. A brit versenyző komolyabb sérülés nélkül megúszta az esetet.

A 67 körös Német Nagydíj vasárnap 14 órakor rajtol el.
A teljes rajtlista (az f1live.com alapján):
-----------------------------------------
1. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes)
Valtteri Bottas (finn, Williams)
2. sor:
Felipe Massa (brazil, Williams)
Kevin Magnussen (dán, McLaren)
3. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
4. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
5. sor:
Nico Hülkenberg (német, Force India)
Sergio Perez (mexikói, Force India)
6. sor:
Jenson Button (brit, McLaren)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
7. sor:
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)
Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber)
8. sor:
Romain Grosjean (francia, Lotus)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
9. sor:
Adrian Sutil (német, Force India)
Jules Bianchi (francia, Marussia)
10. sor:
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)
Kobajasi Kamui (japán, Caterham)
11. sor:
Max Chilton (brit, Marussia)
Marcus Ericsson (svéd, Caterham)

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×