Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Szocsi 2014 - Itthon a magyar csapat

Kis késéssel, hétfőn délelőtt hazaérkezett a szocsi téli olimpiáról a magyar csapat, melynek tagjait rokonok, szurkolók és a sajtó képviselői várták a Syma Csarnoknál.

Nagy Zsigmond csapatvezető a megérkezés alkalmából rendezett sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy a küldöttség komoly belső erőről tett tanúbizonyságot Szocsiban, ahol többen bizonyították, hogy a legerősebb mezőnyben is képesek kiemelkedő eredményekre.

A sportolókat érzékelhetően meglepte a jelentős médiaérdeklődés. Ezt említette elsőként Miklós Edit is, aki azzal, hogy lesiklásban hetedik lett, minden idők legjobb magyar ötkarikás síeredményét érte el Szocsiban. A 25 éves, erdélyi születésű sportoló jelezte, hogy a versenyszezon még nem ért véget a számára, hétvégén már újabb világkupa viadalon indul Svájcban. Így erre a szezonra is van még dolga, a következő években pedig rengeteg munka vár rá, mert a célja, hogy négy év múlva nyerni tudjon Pjongcsangban.

"Ez nem teher a számomra. Lehet, hogy nem sikerül, de mindent meg fogok tenni, hogy elérjem a célom" - mondta Miklós Edit.

A 2011 óta magyar színekben síelő Miklós kérdésre válaszolva a Román Olimpiai Bizottság elnökének korábbi szavaira is reagált. Jelezte, hogy talán nem most kellene visszakövetelnie a 2010-ig ráfordított pénzt, hanem évekkel ezelőtt kellett volna jobban odafigyelni rá, többet tenni érte.

"Szocsiban a román bizottság főtitkára gratulált, nem éreztem benne haragot, az elnök szavai pedig nem igazán foglalkoztatnak. Azt gondolom, hogy ez a részéről késő bánat" - mondta Miklós, akinek szavait Nagy Zsigmond azzal toldotta meg, hogy a román elnök mondandójának semmilyen jogalapja nincs.

A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára sem jött még el a pihenő ideje, a montreali világbajnokságon két-két magyar férfi és női sportoló vesz majd részt, míg a női váltóval - Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Keszler Andrea és Darázs Rózsa mellett - a pontszerző hatodik helyen végzett Kónya Zsófia a hétvégén utazik el a junior vb-re.

A felnőtt vb-n egyelőre még nem lehet tudni, kik indulnak, egyedül a Szocsiban 1500 méteren kilencedik Heidum Bernadett szereplése tűnik biztosnak.

"Nehéz lesz az olimpia után a világbajnokságon versenyezni, de ezzel mindenki így lesz. Sajnos a váltónk nem indulhat, én viszont szeretnék 1500-on és 1000 méteren is jól korcsolyázni" - beszélt a közeli jövőről Heidum, aki a csapategységet firtató kérdésre annyit jegyzett meg, hogy nincs feszültség a válogatottnál:

"Sajnálom ezt az egész ügyet - utalt vissza arra, hogy a váltó összeállítása miatt akadtak nézeteltérések Szocsiban. - Nyilván nem volt ránk jó hatással. Nincs probléma nálunk, de nem is hiszem, hogy most erről kéne beszélnünk"

A hétfői esemény volt a játékok megnyitóján kívül az egyetlen olyan alkalom, amikor mind a 16 magyar olimpikon együtt volt, mivel Szocsiban mindenki a saját sportágához közel eső faluban lakott.

Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×