A női rövid pályás gyorskorcsolyázók 500 méteres számában Li Csien-zsou, a hagyományos gyorskorcsolyázók 1000 méteres távján Csang Hung győzött. Mindketten Kína képviseletében. Ezzel megtört a jég, a világ legnépesebb országának sportolói megszerezték az első és a második aranyukat Szocsiban. Négy éve, Vancouverben összesen öt aranyérmet gyűjtöttek, ebből négyet a rövidpályás gyorskorcsolyázásban. Ötszázon Li Csien-zsou simán nyert, annál nagyobb volt a küzdelem mögötte. Hárman is "karamboloztak", s ebben a versenybírók a skót Elise Christie-t látták vétkesnek. Hiába haladt át másodiknak a célvonalon, kizárták, így negyedik lett. Az olasz Fontana lépett elő ezüstérmesnek, a dél-koreai Pak Szeung-Hi viheti haza a bronzot.
Az 1000 méteres gyorskorcsolyázóknál Csang Hung nyert, nem túlzás, meglepetésre. A két holland volt a favorit, az ezüstöt nyerő Ireen Wust már a második érmét szerezte Szocsiban, mögötte Margot Boer lett a harmadik.
Síakrobatikában, a férfi slopestyle-ban három amerikai sportoló állt egymás mellett a dobogón, Joss Christensen az olimpiai bajnok. Ebben a számban először rendeztek ötkarikás versenyt, s ez az első síakrobatikai szám, amely után nem állhatott két kanadai a dobogón, illetve amelyben nem a juharleveleseké lett az arany.
Sífutásban a lengyel Justyna Kowalczykot avatták olimpiai bajnokká, Vancouver után immár másodszor. Győzelme nem meglepetés - az erőviszonyok alapján. Ám tiszteletet érdemel, hogy törött lábbal verte meg a világot. A 10 kilométeres, klasszikus versenyben négy északi végzett mögötte, svéd, finn és két norvég ért célba a második-ötödik helyen. A kolozsvári születésű Simon Ágnes is elindult a számban, 69. helyezettként hét ellenfelét tudta megelőzni. Közvetlenül előtte egy togói (!) mögötte egy mongol végzett.
"Furcsa volt ilyen melegben versenyezni, 15 fok volt. Nagyon nehéz ilyenkor eltalálni a megfelelő vaxolást. A célomat teljesítettem, mert sikerült a legjobb hetvenbe kerülnöm" - mondta az MTI-nek Simon. Hozzátette, klasszikus stílusban kétféle vaxot kell alkalmazni, egy fogót és egy csúszót, ebből előbbi kiváló volt, utóbbi viszont nem, a lejtőkön érezte, hogy nem úgy csúszik a léce, ahogy kellene.
Arra a kérdésre, hogy miként állhatott rajthoz, azt felelte, hogy "próba szerencse alapon" leadták a nevezést, a nemzetközi szövetség pedig elfogadta azt. Megjegyezte, szerda délután tudta meg, hogy elindulhat a versenyen.
Gombos Károly annak ellenére elindult sílövészetben, hogy az elmúlt napokban betegséggel az ágyat nyomta, legyengülve állt rajthoz. Nem sülhetett jó ebből ki, (képletesen) nem bírta tartani a lépést a mezőny végével sem. Végül csak egy kizárt finn végzett mögötte, a 88. helyen végzett. "Ott hibáztam, hogy elindultam. A sprintversenyben megfáztam, s ezután négy napig nyomtam az ágyat. A másik hibát pedig azzal követtem el, hogy nem álltam ki, amikor elkezdett fájni a tüdőm. Nagyon gyenge verseny volt" - nyilatkozta Szocsiban a távirati irodának.
A versenyt a francia Martin Fourcade nyerte meg, már a második egyéni aranyát gyűjtve Szocsiban. Bravúrja léptékét jól érzékelteti az a tény, hogy 1968, a legendás Jean-Claude Killy sikerei óta nem nyert egyetlen francia sem egy téli olimpián két aranyérmet. Meglepetés, hogy a norvég Björndalen csak a 34. helyen végzett, így nem tudta megelőzni a társrekorder Björn Daehlie-t az olimpiai érmet számát tekintve. Ebben a számban a németek Erik Lesser révén ezüstöt nyertek, szánkóban ellenben teljessé tették a sikerüket egy újabb arannyal. A debütáló szánkó-vegyesváltóban a Natalie Geisenberger, Felix Loch, Tobias Wendl, Tobias Arlt összeállítású négyes nyert - érdekes, hogy korábban mind a négyen nyertek már Szocsiban aranyérmet. A második hely az oroszoké, a harmadik a letteké, utóbbiak közül a két Sics a kétüléses szánkóban is bronzérmet szerzett.
Selejtezőkön vettek részt a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók. Liu Shaolin Sándor elesett, de a bírók továbbküldték, Knoch Viktor sokat javult - mindketten továbbjutottak a nyolcaddöntőbe, a legjobb 16 közé. A kínai-magyar versenyzőnek nagyon nehéz dolga lesz a szombati folytatásban, ugyanis csaj az ötös rajthelyről, kívülről indulhat.
Pénteken hat számban avatnak bajnokot, két magyar (Szőcs Emőke biatlonban, Szabó Milán sífutásban) indul.
Orbán Viktor szóvivője és Toroczkai László is reagált Magyar Péter paksi meghívására




