Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Räikkönen volt a leggyorsabb a Formula-1 első turbómotoros tesztjén

A Ferrarihoz visszatért Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb Jerezben, az idei Formula-1-es szezon első hivatalos tesztjének nyitónapján, melyen bemutatkoztak a mostantól használatos 1,6 literes turbómotorok.

A keddi gyakorlás előtt és közben több csapat, köztük a vb-címvédő Red Bull, illetve a Mercedes is bemutatta új autóját.

A tavalyi évhez képest bevezetett új előírások miatt a szakemberek már előzetesen azt várták, hogy sok nehézségük lesz majd az autókkal, és balsejtelmeik már az első tesztnapon beigazolódtak, miután több kocsi is leállt menet közben, vagy ki sem futott a pályára. Így például Sebastian Vettel is csupán három kört tudott megtenni, mért ideje pedig nem is volt.

Délelőtt Lewis Hamilton (Mercedes) volt a leggyorsabb, ám délután már nem körözhetett, miután letört első vezetőszárnya miatt kicsúszott a pályáról és összetörte autóját.

A brit pilóta 1:27.820 perces ideje végül a második helyet érte, miután a Lotustól érkezett Räikkönen délután 1:27.104 perces időt futott. Ugyanakkor a Ferrarival 2007-ben világbajnok finn napja sem volt probléma mentes, mivel délelőtt rögtön az első körében le kellett állítania autóját műszaki hiba miatt.

A nap harmadik legjobb eredménye a szintén finn Valtteri Bottas (Williams) nevéhez fűződik 1:30.072 perccel.

A teszt szerdán folytatódik a spanyolországi pályán, a világbajnoki idény pedig március 16-án, az Ausztrál Nagydíjjal kezdődik.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×