Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
314.9
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Wéber: most egyértelműen Vettel volt a legjobb

Elmaradt a spanyol Fernando Alonso teljesítménye a tavalyitól. Akkor Alonsot egy nüansznyival jobbnak éreztem, most viszont egyértelmű: a világbajnok volt a legjobb - értékelte az elmúlt szezon legjobb pilótáinak teljesítményét az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Gábor Formula-1-es szakkommentátor. A Ferrari pilótája idén is második lett a német Sebastian Vettel mögött, de ezúttal jelentős volt a pontkülönbség a Red Bull versenyzőjének javára.

A szakkommentátor elmondta: egy tízes skálán értékelve a teljesítményt tavaly Vettelen kívül Hülkenbergnek adott tíz pontot. Alonsot 9 pontra értékelte, csakúgy, mint Grosjeant.

"Ezt most is tartom. Alonsónál érzékelhető volt a motivációvesztés, a ferraris vita, ám amit a versenyen nyújt, az mindig tökéletes. Vettel viszont ilyen szempontból szinte semmilyen hibát nem követett el" - fejtette ki Wéber Gábor. Hülkelbergnek pedig azért adta meg a tízest, mert megítélése szerint abszolút csak az autó volt az, ami befolyásolta a teljesítményét. Ahogy az autó változott, a pilóta rögtön kihozta belőle azt, amiért szerződtették

Versenyző ennél jobban nem teljesíthetett egy csapatnál, amely az év elején még a középmezőny végé kullogott - mutatott rá Wéber Gábor.

A szakkommentátor részletesen elemezte a Vettel-korszakot is. Úgy vélte: a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a sikerein túl nem sok mindenben hasonlít a szintén német Michael Schumacherre. Nagyon más a habitusuk, más típusú emberek.

"Míg Schumacher jellegzetesen kemény vonalas német, aki számára minden fekete és fehér, nagyon egyféleképpen gondolkozik a világról, addig Vettel sokkal lazább. Ha nem lenne az útlevelébe írva, hogy német, nem hiszem, hogy bárki annak gondolná. Ezzel egyikőjüket sem akarom jobb vagy rosszabb kategóriába sorolni, egyszerűen nagyon különböznek, miként a vezetésük is nagyon eltér. A sikereik jelentik az egyetlen párhuzamot közöttük" - mondta Wéber Gábor.

Vettel esetében szerinte egy csapat és egy versenyző olyan szimbiózisáról van szó, ami ritkán jön létre egy sportág történetében. Viszont amikor összejön, egy ilyen szuperhegemónia lesz belőle - fogalmazott.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×