Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
316.11
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Storcz Botond viszi Rióig a kajak-kenu válogatottat

Storcz Botond, az eddigi szövetségi kapitány lett a felnőtt kajak-kenu válogatott vezetőedzője. Megbízatása a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpiáig szól

A magyar szövetség (MKKSZ) közlése szerint az elnökség elfogadta a múlt héten kinevezett szakmai igazgató, Csabai Edvin javaslatait, így Storcz a felnőttek, Hüttner Csaba pedig az utánpótlás válogatott élén áll majd.

A sportág közgyűlése tavasszal döntött úgy, hogy a felnőtt és az utánpótlás kapitányi poszt megszűnik, Storcz és Hüttner szerződése pedig szeptember 30-án jár le. Az alapszabálynak megfelelően októbertől a sportág, és azon belül a válogatottak szakmai irányításának első számú felelőse a mindenkori szakmai igazgató lesz. Csabai már a pályázatában jelezte, hogy vezetőedzőként számít Storcz és Hüttner munkájára, s az MKKSZ elnöksége csütörtökön elfogadta az új szakmai igazgató javaslatait.

"Fontos, hogy meglegyen a folytonosság a gyorsasági szakág vezetésében - mondta Csabai Edvin. - Bár szakmai koncepcióm szerint a jövőben jóval nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni a szabadidős szakágaink fejlesztésére, mint korábban, az azonban tény, hogy a kajak-kenu sportág megítélése elsősorban a versenysportban elért eredményeinktől függ. Ezért a gyorsasági válogatott felkészítését két olyan szakemberre bízom, akik az elmúlt években már bizonyítottak."

A kajakosként háromszoros olimpiai bajnok Storcz Botond a jövőben kizárólag a felnőtt keret felkészülését felügyeli, az U23-as válogatott irányítása az ifjúsági csapat mellett az utánpótlás vezetőedző, vagyis Hüttner Csaba feladata lesz. A maratoni szakág élére külön vezetőedzői státuszba kerül Weisz Róbert, aki parakenu szakág vezetői tevékenységét is folytatja.

Az MKKSZ közleménye szerint a szakmai csapat Csabai Edvin irányításával október végén terjeszti az elnökség elé a kajak-kenu sportág sportszakmai programját a riói olimpiáig, valamint a 2014-es szezon felkészülési programját és versenynaptárát is.

Címlapról ajánljuk
Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert ezúttal is elmaradt a világcsúcstól, de fölényesen nyert, először lett Európa-bajnok ebben a számban a vizes Eb-n. Milák Kristóf országos csúccsal bronzérmes lett a „királyszámban”, 100 méteres gyorsúszásban, ő a valaha volt első magyar, aki 47 másodperc alatt (46.86) úszta le a 100 gyorsot.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×