Infostart.hu
eur:
365.28
usd:
316.62
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Juhász Roland nem játszhat a szeptemberi vb-selejtezőkön

Hetekre kidőlt térdsérülése miatt Juhász Roland, a Videoton FC magyar válogatott labdarúgója.

A védő vasárnap, a címvédő Győr ellen 1-1-re végződött bajnoki mérkőzésen sérült meg, s a hétfői vizsgálatok alapján komolyabb a baj, mint azt elsőre remélte.

"A belső két szalagom sérült meg, előreláthatólag jó néhány hetet kell kihagynom. Nagyon csalódott vagyok, hiszen végre kezdtem ismét jó formába lendülni, a válogatottba is visszakerültem, ahol több fontos meccs is vár ránk a következő hónapokban. Egy sérülés sosem jön jókor, de most talán a lehető legrosszabbkor sérültem meg" - mondta klubja honlapján Juhász, aki hozzátette, annyi szerencséje van, hogy műteni nem kell a térdét.

Kovács Tibor csapatorvos azt mondta, Juhász jobb térdében az oldalszalag szakadt el, visszatérésének pontos időpontja még nem állapítható meg. Hozzátette, ez azt jelenti, hogy a válogatott szeptemberi két világbajnoki selejtezőjén Egervári Sándor szövetségi kapitány sem számíthat a futballistára.

A magyar válogatott kerete:
Kapusok: Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olympiakosz)
Védők: Vanczák Vilmos (Sion), Fiola Attila (MVM Paks), Mészáros Norbert (DVSC-TEVA), Guzmics Richárd (Szombathelyi Haladás), Lipták Zoltán (Győri ETO FC), Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth), Kádár Tamás (Diósgyőri VTK), Laczkó Zsolt (Sampdoria), Gyömbér Gábor (Ferencváros)
Középpályások: Varga József (Middlesbrough), Elek Ákos (Diósgyőri VTK), Hajnal Tamás (Ingolstadt), Koman Vladimir (FK Krasznodar), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Szakály Péter (DVSC-TEVA), Kovács István (Videoton FC)
Támadók: Szabics Imre (Sturm Graz), Szalai Ádám (Schalke 04), Böde Dániel (Ferencváros), Németh Krisztián (Roda)

Biztonsági tartalékok:
Gulácsi Péter (Red Bull Salzburg), Pátkai Máté (Győri ETO FC), Varga Roland (Győri ETO FC), Nikolics Nemanja (Videoton FC)

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott-e lángra a finomító, Habarovszk ugyanis kívül esik minden ismert ukrán fegyver hatótávolságán. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×