Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
315.8
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Több mint félmilliárdot kapott a Videoton

A Videoton 1 870 695 eurót (mintegy 550 millió forintot) kapott az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA) az előző idénybeli Európa Liga-szerepléséért.

Az UEFA kedden hozta nyilvánosságra az EL-, illetve a Bajnokok Ligája főtábláján érdekelt klubok pénzdíját. A fehérvári klub főtáblás volt az Európa Ligában, ezért alanyi jogon 1,3 millió euró járt, ehhez jött még a teljesítménybónusz (a Videoton esetében két győzelemért 400 ezer euró), valamint az adott ország televíziós piaci értéke (170 695 euró).

Tekintettel arra, hogy a székesfehérvári csapat idén már a selejtezőben kiesett, e tekintetben jelentős veszteséggel számolhat.

Az EL-ben 209 milliót eurót osztott szét az UEFA, a győztes Chelsea ebből 10,7 milliót kapott.

A BL-ben sokkal nagyobb pénzek szerepelnek, a teljes összeg 904,6 millió euró. A legtöbbet ebből a Juventus kaszálta - 65,3 milliót -, noha már a negyeddöntőben elvérzett. Ez az olasz televíziós piac értékének köszönhető, ami önmagában 44,8 milliót ért a torinói klubnak. A győztes Bayern München 55, a döntős Borussia Dortmund 54,1 milliót kapott. Az AC Milan 51,4, a Real Madrid 48,4, a Barcelona 45,5, a Paris Saint-Germain 44,7, míg a Manchester United 35,5 millió euróval gazdagodott.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×