Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
315.95
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Érkezik a száguldó cirkusz

Már keddtől várják a csapatokat és a versenyzőket a Hungaroringre, a hétvégén megrendezésre kerülő Formula-1-es Magyar Nagydíjra. A Hungaroring Sport Zrt. elnöke elmondta: Bernie Ecclestone több napot tölt majd Budapesten

Gyulay Zsolt Hungaroring Sport Zrt. elnöke az InfoRádiónak azt mondta, jól állnak az előkészületekkel. Már most 15 százalékkal meghaladták a tavaly ilyenkor eladatott jegyek számát. Idén is nagyon sok külföldit várnak, hozzátette azonban, hogy a magyar látogatok száma is nőtt, ebben az évben körülbelül 30 százalékra becsülik a számukat.

A három hét szünet után valószínűleg előbb érkeznek a csapatok - nyilatkozta a Hungaroring Sport Zrt. elnöke. A csapatok érkezésére azonban már felkészültek, és az előkészületek a hét közepére befejeződnek.

Csütörtök este érkezik a Formula-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone, hogy szerződést kössön, amelyet vasárnap a futam előtt a fejlesztési miniszterrel együtt írnak alá, és amely biztosítja, hogy a száguldó cirkusz 2021-ig ellátogasson Magyarországra. 

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×