A londoni Wembleyben pontosan ötven éve, 1963 májusában rendeztek először BEK/BL-döntőt, az AC Milan legyőzte a portugál Benficát. E sorozat fináléjának azóta 1968-ban, 1971-ben, 1978-ban, 1992-ben s - immár az átépítés után, az új arénában - 2011-ben adott otthont a London északnyugati részén lévő Wembley kerület. Az eddigi hat győztes közül kétszer nyert a Barcelona, tehát spanyol csapat, kétszer angol (Man United, Liverpool FC), egyszer-egyszer pedig olasz (Milan) és holland (Ajax) alakulat. Német győztes tehát nem volt még a Wembleyben. Ellenben Matthias Sammer, a Bayern mostani sportigazgatója vezérletével a német válogatott ott nyerte meg 1996-ban az Európa-bajnoki címet. Mint emlékezetes, az elődök 1966-ban elveszítették ott az angolok ellen a világbajnoki döntőt.
BELÜGY. Mindössze negyedszer fordul elő, hogy azonos nemzetbeli csapatok vívják a döntőt. 2000-ben a spanyolok kezdték a sort, a Real Madrid 3-0-ra megverte a Valenciát, 2003-ban a Milan és a Juventus mérkőzésén nem született gól, tizenegyesekkel a lombardok nyertek. 2008-ban ugyancsak tizenegyes-párbajt vívott a két finalista, az angol házi döntőben a Manchester United győzött a Chelsea FC ellen.
KLUBTÖRTÉNELEM. Mindkét mostani döntős megnyerte már korábban a sorozatot. A Bayern München 1974-ben, 1975-ben, 1976-ban és 2001-ben győzött, ötször, 1982-ben, 1987-ben, 1999-ben (emlékezetes mérkőzésen, a 90. percben még vezetve a Manchester United ellen), valamint 2010-ben és 2012-ben viszont kikapott a fináléban. Ötször bukott eddig el a Benfica és a Juventus, a bajorok aligha szeretnének e tekintetben társrekorderből csúcstartóvá válni. A bajorok négy éven belül harmadszor jutottak döntőbe, hasonlóra korábban a Real Madrid, a Benfica, az Internazionale, az Ajax, éppen a Bayern, a Milan és a Juventus volt képes. Megjegyzendő: háromból hármat még egyik sem veszített. A Borussia Dortmund mindössze egy BL-döntőt játszott eddig, méghozzá Puhl Sándor játékvezetése mellett, 1997-ben. Nyert a Juventus ellen 3-1-re.
ÚT A DÖNTÕIG, 1. A Bayern München négy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel végzett csoportelsőként a négyese élén. Egyetlen vereségét a fehérorosz BATE Boriszov ellen szenvedte el - ez a csapat búcsúztatta a DVSC-Tevát a harmadik selejtezőkörben. Döntetlen a másodikként továbblépett Valencia ért elé a bajorok ellen. A csoport negyedik tagja a francia Lille OSC volt. Az egyenes kieséses szakaszban Jupp Heynckes együttese az Arsenalt (3-1, 0-2), a Juventust (2-0, 2-0), majd a Barcelonát (4-0, 3-0) ejtette ki. Manuel Neuer, a Bayern kapusa a legutóbbi négy mérkőzésén, az esztendő olasz és spanyol bajnoka ellen, egyetlen gólt sem kapott.ÚT A DÖNTÕIG, 2. A Borussia Dortmund a legnehezebb csoportból lépett tovább elsőként, a Real Madrid, a Manchester City és az AFC Ajax ellen veretlen maradt. Csak Manchesterben és Madridban kellett beérnie döntetlennel. Mindhárom hazai csoportmérkőzését, egyébként a Bayernhez hasonlóan, megnyerte. Az egyenes kieséses szakaszban a Sahtar Donyeck (2-2, 3-0), a Málaga (0-0, 2-3) és a Real Madrid (4-1, 0-2) kiejtésével jutott tovább. Tulajdonképpen elsősorban dortmundi fellépéseinek köszönheti a döntőbe jutást, ugyanis hat idegenbeli 90 perce közül csak az Ajax ellenit nyerte meg.
EGYMÁS ELLEN. A Bayern első, a Dortmund (címvédőként) második lett a német Bundesliga jubileumi, 50. idényében. Ám a két csapat teljesítménye között nem csekély volt a különbség: a bajor legénység 91, a Ruhr-vidék (egyik) büszkesége 66 pontot gyűjtött. Nagyobb különbség volt az első és a második között (25 pont), mint a második és a tizenharmadik helyen zárt Mainz között (24 pont). Ugyanakkor a két együttes a Bundesligában két döntetlent játszott (1-1, 1-1, a másodikon a Bayern nagyon tartalékosan állt ki), s egyetlen gól döntött köztük a DFB-kupában (Bayern-Dortmund 1-0) és a német Szuperkupában (Bayern-Dortmund 2-1) is. A BVB a 2011-2012-es szezonban és előtte a 2010-2011-es idényben sorozatban ötször (!) legyőzte a Bayernt.
MAGYAR SZÁL. A két csapat keretében egyetlen magyar játékos szerepelt a bajnoki idényben. Bajner Bálint a Bundesliga 1-ben is pályára lépett egy bajnoki találkozón, a Borussia Dortmund csapatában, 2013. február 24-én. A legutóbb itthon a Bp. Honvédban szerepelt, 23 éves, szombathelyi születésű játékost a BL-re nem nevezte a klubja. Ami a múltat illeti, Csernai Pál egyike annak az öt edzőnek, akik mind a két klubot irányították már. (Közöttük van Ottmar Hitzfeld, aki 1997-ben a Dortmunddal, 2001-ben a Bayernnel nyerte meg a BL-t.)
TÖRZSTAGOK, GÓLKIRÁLYOK. A Bayernben mindössze két játékos lépett pályára mind a 12 mérkőzésen: a kapus Manuel Neuer és a Nou Campban (is) elsőrangú teljesítményt nyújtott Thomas Müller. A házi gólkirály Müller, nyolc találattal. A bajoroknál a döntőre nevezett játékosok közül tízen szereztek gólt a mostani sorozatban. A dortmundi oldalon négy játékos játszott mind a 12 mérkőzésen a döntőig vezető úton. A kapus Roman Weidenfeller, a balhátvéd Marcel Schmelzer, a középpályás Marco Reus és a csatár Robert Lewandowski. A lengyel támadó a csapat legeredményesebb gólszerzője a maga 10 találatával. csak a Real Madridnak több gólt rúgott (5), mind a második leggólerősebb dortmundi, Reus (4). A döntőre nevezett keretből nyolcan szereztek gólt a 2012-2013-as BL-idényben.