Infostart.hu
eur:
386.07
usd:
332.79
bux:
120864.9
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

A Pirelli kiszállhat a Formula-1-ből

A hétvégi Formula-1-es Monacói Nagydíj a verseny mellett egy másik fontos helyszínen is zajlik majd: a zöldasztal mellett. A csapatok és a gumiszállító Pirelli között ugyanis úgy elmérgesedett a viszony, hogy az olasz gyár már a kivonulás lehetőségét is meglebegtette.

Néhány csapat, köztük a világbajnoki címvédő Red Bull istálló és a Mercedes alakulata is arra panaszkodott, hogy a gumik túl gyorsan elkopnak, ezért a versenyzés inkább arról szól, hogy ki tud lassabban menni, hogy ezzel óvja abroncsait. Emellett az utóbbi futamokon többször láthattunk szerkezeti hibákat is, a futófelület egyszerűen levált a kerekekről.

A Pirelli kilátásba helyezte, hogy módosítanak az abroncsokon, bár arra hamar rájöttek: ők ebből nem jöhetnek ki jól. Ha nem változtatnak, a címvédővel, ha változtatnak, akkor a most előnyben lévő csapatokkal, például a Ferrarival és a Lotusszal kerülnek szembe.

A Nemzetközi Automobil Szövetség szabályzata értelmében a gumikon év közben csak biztonsági okokból lehet változtatni. Felmerült annak lehetősége, hogy a gyártó csak a hátsó gumikon változtatna, ezt azonban, úgy tűnik, a Force India csapat ellenkezése megvétózza - a változtatáshoz ugyanis valamennyi csapat engedélye szükséges. Erre reagált a Pirelli a kivonulás lehetőségével.

Paul Hembery, az olasz gyár sportigazgatója azt is mondta, ha nem haladnak előre a tárgyalások a jövő évtől esedékes új megállapodással kapcsolatban, akkor a Pirellinek nem lesz elég ideje arra, hogy megtervezze és letesztelje azokat a gumikat, amelyek megfelelnek majd a 2014-ben életbe lépő, radikálisan megváltoztatott szabályoknak.

"Szeptember 1-jén az új gumikkal kapcsolatos összes adatot a csapatok rendelkezésére kell bocsátanunk, s mivel most május közepe van, elképzelhetik, hogy ez mennyire nevetségesen hangzik, miközben még szerződésünk sincs" - fogalmazott Hembery, s hozzátette, egy bizonyos ponton valakinek döntést kell hozni, így elképzelhető, hogy jövőre már nem a Pirelli lesz a gumiszállító.

A következő idénytől a V8-as, 2,4 literes motorok helyett V6-os, 1600 kcm-es, energia-visszanyelő rendszerrel felszerelt turbó-erőforrásokat kell használniuk az F1-es istállóknak, ez pedig az autók átépítését igényli, ennek megfelelően a gumikat is más szempontok alapján kell megtervezni.

Emellett csütörtökön már a pályán is zajlottak az események: az első két szabadedzésen a Mercedes volt a leggyorsabb, mindkétszer Nico Rosberggel a volánjánál. A második időt csapattársa, Lewis Hamilton autózta, akit a két Ferrari követett, Alonso-Massa sorrendben.

A második szabadedzésen Romain Grosjean falnak csapta a Lotust, a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel pedig KERS problémákkal küzdött.

Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett csütörtök reggel Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×