Infostart.hu
eur:
386.18
usd:
331.88
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Bejelentette visszavonulását David Beckham

A szezon végén visszavonul a profi labdarúgástól David Beckham.

A 38 éves világklasszis futballista legutóbb a Paris St-Germain együttesével kötött 5 hónapos szerződést.

Beckham 14 évesen csatlakozott a Manchester Unitedhoz, amellyel hatszor nyert bajnokságot, egyszer pedig Bajnokok Ligáját. 2003-ban a Real Madridhoz igazolt, négy év múlva pedig a Los Angeles Galaxynál folytatta pályafutását. Angol válogatottként 115-ször húzta magára a nemzeti mezt, utoljára 2009-ben.

Hálás vagyok a PSG-nek, hogy lehetőséget biztosított a folytatáshoz, de most úgy érzem, ez a legalkalmasabb időpont, hogy befejezzem a pályafutásomat - olvasható a középpályás közleményében.

A párizsi csapat színeiben még két mérkőzést játszik az angol játékos.

Egy generáció vége

A visszavonulás hírére David Cameron brit miniszterelnök is reagált, szavait szóvivője tolmácsolta:

"David Beckham egész pályafutása alatt kiváló futballista volt. Emellett briliáns nagykövete is országunknak, nem felejtjük például azt a munkát, amellyel a sikeres 2012-es londoni olimpiai pályázatot segítette. A kormányfő egyszerűen azt üzeni: gratulál a fantasztikus karrierhez."

Gary Lineker, aki korábban Beckhamhez hasonlóan csapatkapitánya volt az angol válogatottnak:"David Beckham egy csodálatos játékos, egy globális szupersztár és nagyszerű nagykövete Angliának és a labdarúgásnak."

Gary Neville, korábbi válogatottbeli és MU-s csapattárs: "Biztosan úgy gondolta, ez a megfelelő időpont. A visszavonulások tekintetében óriási héten vagyunk túl: előbb Sir Alex Ferguson és Paul Scholes, aztán most David - az angol futball elmúlt húsz évének kiemelkedő alakjai. Úgy érzem, ez egy korszak vége, egy generáció vége."

Roy Hodgson, az angol válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya: "Fényes pályafutást tudhat maga mögött, minden jót kívánok neki a jövőre. Biztos vagyok benne, hogy most sokan keresik majd meg olyan állásajánlatokkal, amelyek eltávolítják őt a futballtól, de azért remélem, meg tudjuk tartani a játék számára."

David Beckham-portré

születési idő, hely: 1975. május 2., Leytonstone (Nagy-Britannia)

posztja: középpályás

válogatottság/gól: 115/17

klubjai: Manchester United (1992-1995), Preston North End (1995), Manchester United (1995-2003), Real Madrid (2003-2007), Los Angeles Galaxy (2007-2012), AC Milan (2008/2009, 2009/2010, mindkétszer kölcsönben), Paris Saint-Germain (2013)

legjobb eredményei: Bajnokok Ligája-győztes (1999), klubvilágbajnok (1999), angol bajnok (1996, 1997, 1999, 2000, 2001, 2003), spanyol bajnok (2007), angol FA Kupa-győztes (1996, 1999), amerikai bajnok (2011, 2012), francia bajnok (2013), spanyol Szuperkupa-győztes (2003)

Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×