Infostart.hu
eur:
364.14
usd:
319.95
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Gera Zoltán megsérült a Spurs elleni bajnokin

A Chelsea - egymást követően elveszített két hazai mérkőzés után - ismét a Stamford Bridge-en lépett pályára a Premier League 13. fordulójában. A Kékek ezúttal nem okoztak csalódást rajongóiknak, igaz, a Wolverhampton nyilvánvalóan nem olyan erős, mint az Arsenal vagy a Liverpool.

Az utóbbi időben sok kritikát kapott André Villas-Boas edző a kispadra ültette Frank Lampardot, Florent Maloudát és Fernando Torrest, kezdett ellenben Oriol Romeu, Daniel Sturridge és Juan Mata.

A korábbiakhoz képest meglehetősen újszerűnek hatott a Romeu, Ramíres, Meireles, Mata középpályás négyes, két spanyollal, egy brazillal és egy portugállal.

Mata lett a nyerőember: az első félidőben előkészített egy-egy gólt John Terrynek, majd Daniel Sturridge-nek, aztán ő maga is betalált a "Farkasok" hálójába, kialakítva a félidő állását, aztán utóbb kiderült, a végeredményt.

A Manchester United ugyancsak hazai pályán szerepelt, az Old Traffordon fogadta a 12. fordulóig veretlen Newcastle Unitedet. A találkozó meglepetést hozott, Sir Alex csapata éppen úgy 1-1-es döntetlent ért el, mint a hét közben, a Benfica elleni Bajnokok Ligája-találkozón.

A portugálok elleni meccshez képest erősödött a Man United, Wayne Rooney visszatért a csapatba. A gólt az ő előkészítése után szerezte a mexikói Javier "Chicharito" Hernandez. A Szarkák egy vitatható büntetővel egyenlítettek, Rio Ferdinand aligha bántotta Hatem Ben Arfát. Demba Bát ez nem zavarta meg abban, hogy gólra váltsa a büntetőt.

Sir Alex csapata nem tudta kihasználni, hogy az utolsó bő tíz percben Jonas Gutierrez kiállítása miatt tíz emberrel játszott az ellenfél.

A vesztett pontokat tekintve a Spurs megelőzte a bajnoki címvédőt, miután 3-1-re nyert a West Bromwich Albion pályáján. A jó formában lévő Emmanuel Adebayor ismét két gólt szerzett, a másodikat a 93. percben. A meccs a 81. percben még 1-1-re állt, akkor szerzett vezetést az észak-londoni együttes.

Gera Zoltán kezdett a West Bromban, de a 21. percben térdsérülése miatt kénytelen volt cserét kérni. A beszámolók szerint a sérülés nem súlyos.

Az élvonal többi magyarja közül Bogdán Ádám (Bolton) a kispadon ült, Buzsáky Ákos (QPR) ellenben játszott 13 percet csapata mérkőzésének végén.

13. forduló
Bolton-Everton 0-0
Chelsea-Wolverhampton 3-0
Man United-Newcastle 1-1
Norwich-QPR 2-1
Stoke-Blackburn 3-1
Sunderland-Wigan 1-2
West Bromwich-Tottenham 1-3
Arsenal-Fulham 1-1
Az élcsoport: 1. Manchester City 34 pont (12 mérkőzés), 2. Manchester United 30 (13), 3. Tottenham 28 (12), 4. Newcastle 26 (13)

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. július 23. 22:15
2026. július 23. 21:57
×
×