Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Kiss László: Elégedett vagyok, bár tudom a hiányosságokat is

Habár tudja a hiányosságokat, ettől függetlenül tökéletesen elégedett a magyar úszóválogatott Európa-bajnoki szereplésével Kiss László. A szövetségi kapitány az InfoRádiónak elmondta: a csapat legeredményesebb versenyzője Hosszú Katinka csalódott volt a 400 vegyesen elért második helye után, de szerencsére sikerült összeszednie magát a kontinensviadal végére.

Torino után ez a második legsikeresebb Európa-bajnokság a magyar úszás történetében. Ebből a szempontból boldog vagyok. Persze mint kapitány, tudom a hiányosságokat is, de ettől függetlenül csak dicsérni lehet a csapatot - mondta Kiss László.

A szövetségi kapitány megemlékezett arról, hogy a sportolók mellett a segítők és a hazai közönség sem vallott szégyent, és megköszönte a szurkolók fantasztikus lelkesedését.

Az utolsó nap magyar éremesőjéről Kiss László azt mondta: így lehet a kettőből négyet csinálni, utalva arra, hogy a 400 férfi vegyes és a 200 női pillangó is kettős magyar győzelmet hozott. De külön megemlítette a kapitány az értékek között a női 200-as gyorsváltó aranyérmét is, amely szerinte a magyar úszósport erejét jelzi.

A magyar válogatott legsikeresebb versenyzőjéről, a háromszoros Európa-bajnok Hosszú Katinkáról a kapitány elmondta: a 400 vegyes ezüstérme okozott némi csalódást nála. Az utólagos elemzésnél megállapították, hogy ha Katinka három nappal korábban jön haza Amerikából, akkor a verseny elejére jobban kipihenhette volna az átállás nehézségeit.

A kontinensbajnokság végére viszont sikerült tökéletesen összeszednie magát - jegyezte meg Kiss László.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

2017-ben a párizsi One Planet Summit során az AXA vezérigazgatója drámai módon kijelentette, hogy ha a világ 4 °C-kal melegebbé válik, akkor az többé nem lesz biztosítható. Pedig a biztosítás célja éppen az, hogy megvédje az embereket és vállalkozásokat az olyan rendszerszintű kockázatokkal szemben, mint amilyeneket az éghajlatváltozás okoz. Egyre világosabbá válik ugyanakkor a kutatók számára, hogy az éghajlatváltozás következménye az is, hogy csak múltbeli adatok alapján már egyre kisebb bizonyossággal jósolhatók meg a jövőbeli viharok, aszályok gyakorisága, intenzitása. Ezért új, sztochasztikus modellek kellenek a rendszerszintű kockázatok és az azokhoz tartozó káresemények következményeinek előrejelzéséhez/becsléséhez és az ezzel összefüggő összes biztosítási gyakorlat átgondolásához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×