Infostart.hu
eur:
385.51
usd:
332.04
bux:
121112.8
2026. január 16. péntek Gusztáv

Tallinni döntetlennel kezdte a BL-selejtezőt a DVSC

A tavaly főtáblára jutott Debrecen 1-1-es döntetlent ért el kedden az észt Levadia Tallinn vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén.

A hazai együttes az 59. percben szerzett vezetést, míg a DVSC-TEVA a 90. percben, Rezes góljával egyenlített, így kedvező helyzetből várhatja a jövő szerdai, debreceni visszavágót.

A két együttes tavaly, a selejtező 3. körében is találkozott, akkor két 1-0-s sikerrel ment tovább a Loki, amelynek ezúttal is három párharcot kell megnyernie ahhoz, hogy ismét bejusson a csoportkörbe.

Alacsony színvonalú, néhol unalmas mérkőzésen ritkán forogtak veszélyben a kapuk, azonban mindkét csapatot egy-egy alkalommal a kapufa mentette meg a góltól.

A folytatásban némileg megélénkült a játék, a meccs viszont nem lett színvonalasabb, helyzet továbbra is csak elvétve alakult ki. Az észtek egy távoli lövéssel megszerezték a vezetést, de a debreceniek ezt követően is keveset támadtak, mégis sikerült egyenlíteniük, ugyanis az utolsó percben Dombi jobb oldali beadása után Rezes talált be

Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló, első mérkőzés:
Levadia Tallinn (észt)-DVSC-TEVA 1-1 (0-0)

Tallinn, 2000 néző. Jv.: Kulbakov (fehérorosz)
Gólszerzők: Neemelo (59.), illetve Rezes (90.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×