Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Rátgéber László aláírt a Fenerbahcéhoz

Rátgéber László egy idényre a török Fenerbahce női kosárlabdacsapatának vezetőedzője lett. A Szpartak Moszkvával tavaly Euroliga-győztes szakember - a MiZo Pécs 2010 korábbi mestere - november óta volt munka nélkül, amikor távozott az orosz fővárosból.

"Tegnap megnéztem a helyszínen a török bajnoki döntő második meccsét, amelyen a Fener ismét legyőzte a Galatasarayt, az után egyeztünk meg a vezetőséggel - tájékoztatta az MTI-t a 43 éves tréner az isztambuli repülőtérről. - Egyrészt az motivált, hogy Pécsről nem kaptam ajánlatot, ennélfogva pedig ellehetetlenültem Magyarországon, másrészt az itteniek nagy terveket dédelgetnek. Új csarnokot építenek, amelyben jövőre Final Fourt akarnak rendezni, egyébként még sosem jártak négyes döntőben. Emellett egy igazi világsztár érkezése is várható."

Az európai szövetség (FIBA Europe) honlapján megjelent hír szerint ez alighanem az olimpiai, WNBA és Euroliga-aranyérmes amerikai Diana Taurasi lesz, aki Moszkvában már dolgozott Rátgéber irányítása alatt.

"Természetesen szeretnék magyar játékost is Isztambulba csábítani, de ez attól is függ, hogy a FIBA Europe jövő hétvégi elnökválasztásán milyen döntés születik az útlevél-szabályokról - tette hozzá a tavalyi év edzője. - Tíz nap múlva visszajövök, és akkor tárgyalunk a részletekről. Egyelőre annyit tudok mondani, hogy jó a Fener-család tagjának lenni, és igyekszem majd itt sem szégyent hozni a magyar kosárlabdasportra."

Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×