Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Megtudhatja, mikor szoríthat Cseh Lászlónak és a Kemény-csapatnak a vb-n

Bő egy hét múlva kezdődik a római vizes-világbajnokság. Az úszók közül öten éremesélyesek, és a háromszoros olimpiai bajnok férfi vízilabda-válogatott is éremért utazik az olasz fővárosba. Összeállításunkból megtudhatja, mikor láthatja a magyar versenyzőket az idei év egyik legfontosabb sporteseményén.

Jövő pénteken kezdődik a vizes-világbajnokság Rómában. Az első napon a műugrás selejtezőit rendezik, a hivatalos megnyitó szombaton este 9 órakor lesz.

A férfi vízilabda-válogatott július 20-án, hétfőn kezdi meg szereplését Kanada ellen, 10:50-kor. A németek elleni csoportmeccset két nappal később 18:20-kor, a Dél-Afrika elleni találkozó pedig július 24-én, pénteken 13:30-kor lesz. Amennyiben Kemény Dénes szövetségi kapitány együttese megnyeri csoportját, akkor egyből a július 28-i negyeddöntőbe kerül. Az elődöntőt július 30-án, a döntőt és a bronzmeccset pedig augusztus elsején, szombaton rendezik.

A női pólóválogatott július 19-én Kína ellen száll először medencébe, a találkozóval 9:30-kor rendezik, vagyis ezzel indul a vízilabdatorna a vb-n. Július 21-én este 9-kor az olaszok, két nappal később pedig Üzbegisztán lesz Petrovics Mátyás szövetségi kapitány csapatának ellenfele. A középdöntőt július 25-én, a negyeddöntőt 27-én, az elődöntőt 29-én, a helyosztókat pedig 31-én játsszák.

Összesen 16 úszó vesz részt a viadalon, Kiss László szövetségi kapitány szerint a nyolc-nyolc férfi és női indulóból a háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh László mellett Kis Gergő, Gyurta Dániel, Verrasztó Evelyn és Hosszú Katinka esélyes az éremszerzésre.

Az úszóversenyek július 26-án vasárnap kezdődnek. Cseh László július 28-án kedden a 200 méteres pillangóúszás selejtezőiben lesz érdekelt, a szám döntőjét egy nappal később rendezik. A 200 vegyes előfutamait július 29-én, a finálét 30-án rendezik, a 400 vegyes döntője pedig az utolsó napon, augusztus 2-án lesz. A két vegyesúszó számban Kis Gergő is rajthoz áll. Az ajkai versenyző az első napon, július 26-án 400 méteres gyorson bizonyíthat, a 800 gyors futamait 28-án és 29-én rendezik.

Gyurta Dániel már az első napon vízbe száll, ugyanis július 26-án lesznek a 100 méteres mellúszás elő- és középdöntői, míg a finálét 27-én este rendezik. Az 50 méteres táv versenyeit július 28-án és 29-én, a 200 méteresét pedig július 30-án és 31-én tartják.

A részletes programot ide kattintva érheti el.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×