A fővárosi gárda Abraham találatával győzött; sikere azért is meglepetés, mert a bajnokságban sorozatban hat mérkőzésen kapott ki. A Honvéd, amely egymás után harmadszor játszik döntőt, hetedszer, a Győr pedig ötödször hódíthatja el a trófeát.
A kupadöntő első félideje óvatos játékot hozott, mindkét csapat keveset kockáztatott, ezért kevés gólhelyzet alakult ki a kapuk előtt. Szünet után a szervezettebben játszó Budapest Honvéd Odikadze kapitális hibája után - utolsó emberként elcsúszott, s ezt kihasználva volt eredményes Abraham -, egy szerencsés góllal szerzett vezetést. Ez később a győzelmet jelentette a vendégek számára, ugyanis az elképzelés nélkül futballozó győriek nem tudtak újítani.
A visszavágót egy hét múlva rendezik Kispesten.
Az Európai Bizottság sem hagyta szó nélkül Putyin bejelentését