Infostart.hu
eur:
355.73
usd:
308.65
bux:
133966.46
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Kovács: "A MOB nem több egy utazási irodánál"

Nincs magyar sportirányítás, ugyanis akik tizenkét éve ezzel foglalkoznak, nem értenek hozzá, a politika pedig egy utazási iroda szintjére fokozta le a Magyar Olimpiai Bizottságot - állítja Kovács Tamás, a MOB sportigazgatója, a vívók volt szövetségi kapitánya.

Kovács Tamás a Magyar Rádiónak úgy nyilatkozott a pekingi játékokon, hogy érthetetlennek tartja, miért nincs egycsatornás finanszírozás, és megítélése szerint az anyagi gondok mellett a magyar sport politikai csatározások színtere is lett. Súlyos problémaként említette, hogy a MOB-tól lényegében elvettek minden jogosítványt.

"A MOB nem több egy utazási irodánál, amelynek a feladata a kiutaztatás az olimpiára" - fogalmazott annak igazgatója.

Rossz a sporttörvény, míg a nemzeti sportstratégia, amely ötpárti támogatást élvez ugyan, de nincs mögötte pénz, szerinte semmit sem ér - tette hozzá Kovács Tamás.

A magyar sportélet szereplői tisztában voltak azzal, hogy a tehetséges versenyzői és edzői gárda csak egy adott pontig lesz képes tolni a szekeret, és előbb-utóbb bekövetkezik a hidegzuhany - jegyezte meg a MOB sportigazgatója.

Álprofizmus

Az egész világ mindent belead abba, hogy az olimpián a legjobb eredményt hozza. A miniszterelnök hiába szeretne aranyérmeket látni, ha az ő döntése nyomán szűnt meg a magyar sportirányítás, amelyet először sporthivatalra, majd szakállamtitkárságra fokoztak le - közölte Kovács.

Szerinte az álprofizmus jele, hogy az utolsó pillanatban kapnak támogatást az olimpiai sportágak, különösen annak fényében, hogy az olimpiai felkészülés hat-nyolc év. A sport lehetetlen helyzetére utalva példaként említette, hogy míg a kisebb sportágak éhhalállal küzdenek, a kiemelt sportágaknak is komoly gondjaik vannak.

"Amatőr feltételek között próbáljuk meg kihasználni a tehetségeinket, miközben az edzőink elhagyják az országot, és külföldön készítik fel a legnagyobb ellenfeleinket" - mondta.

Kovács Tamás szerint a kormánynak fel kell ismernie, mekkora a magyar sport húzóereje: "nemcsak arról van szó, hogy aranyérmeket gyűjtünk, hanem arról is, hogy az olimpikonjaink egy egész generációnak a példaképei, és egy egész országot megmozgatnak".

Címlapról ajánljuk
„Rajta vagyunk az állami vagyon visszaszerzésén” – kormányszóvivői sajtótájékoztató
Cikkünk frissül

„Rajta vagyunk az állami vagyon visszaszerzésén” – kormányszóvivői sajtótájékoztató

Milliárdok indulnak a kórházi klímaügy rendezésére, átvilágítják a 100 milliárdos mohácsi Duna-híd ügyét, számokra támaszkodva csökkentik a beruházás értékét. Dekriminalizálják a kriptózást, az uniós pénzek hazahozatalához szükséges 27 szupermérföldkövet pedig rövidesen teljesítik. A vagyonadónál a 2025 végi állapot számít majd Magyar Péter miniszterelnök javaslata szerint. Néhány ügyben a Kormány.hu-n társadalmi konzultáció jön.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Tisza-kormány: több fontos döntés született, jönnek a bejelentések

Tisza-kormány: több fontos döntés született, jönnek a bejelentések

A kormány csütörtökön tájékoztatót tart a szerdai kormányülésen hozott döntésekről. A kabinet egyebek mellett meghosszabbítja a babaváró hitelnél alkalmazott gyermekvállalási haladékot és a Diákhitel1 kamatstopját, elindítja a kórházi klímarendszerek felújítását célzó programot, valamint felülvizsgálja a mohácsi Duna-híd beruházását. Emellett szó esett az uniós források megszerzését célzó korrupcióellenes és igazságügyi intézkedésekről, valamint a jövő heti brüsszeli EU-csúcsról is, ahol Magyar Péter miniszterelnök a magyar érdekek képviseletét ígérte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×