Infostart.hu
eur:
355.67
usd:
308.7
bux:
133692.85
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Elődöntős a női pólóválogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 10-4-re nyert Görögország ellen, így megnyerte csoportját, és egyből az elődöntőbe került.

A csoport másik meccsén Ausztrália 10-9-re nyert Hollandia ellen, így a magyarok azzal a tudattal szállhattak vízbe, hogy egy bármilyen különbségű győzelemmel megnyerik a csoportot.

Ennek ellenére nehezen lendült bele Godova Gábor szövetségi kapitány együttese, és kezdetben pontatlanul játszottak a magyarok. A görög alakulat szerzett vezetést, majd Drávucz távoli lövésével egyenlített.

A második negyedben Sós hibája miatt ismét a görögök vezettek - ám mint kiderült, ekkor utoljára. A magyar válogatott ugyanis összekapta magát, stabilabbá tette védekezését, és a támadások is hatékonyabbak lettek, így sorozatban nyolc találatot szereztek Stieberék. Türelmesen adogattak a kapu előtt a magyarok, és megvárták a tökéletes helyzeteket, amelyekből kevésszer hibáztak.

Előbb Drávucz duplázott, majd a csapatkapitány Stieber szerzett gólt, a szünet előtt pedig Primász ejtéssel talált be, így 4-2-re vezettek a magyarok a félidőben.

A harmadik nyolc percben is folytatódott a magyar henger: Györe és Kisteleki is emberelőnyben volt eredményes, majd Pelle két bombagólja következett. Stieber is megszerezte második találatát, végül pedig Kisteleki szerencsés gólja már a csapat tizedik találata volt. A végén némileg kiengedtek a lányok, de a győzelmet, és ezzel együtt a csoportelsőséget nem fenyegette veszélyt.

A magyar válogatott egyből az elődöntőbe került, és a keddi találkozón az ellenfél Hollandia és Olaszország párharcának győztese lesz.

Címlapról ajánljuk

Két lépcsőben újítja meg a kormány a kórházi klímákat – itt vannak a részletek és az intézmények listája

Egyrészt egy azonnali, 3,668 milliárd forintos összegből megjavítják a rossz klímákat az egészségügyi intézményekben, hogy ezen a nyáron ne álljanak elő olyan problémák, mint korábban, másrészt november 30-ig előkészítenek egy széles körű programot az elavult kórházi hűtési rendszerek ütemezett, teljes körű megújítására.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×