Infostart.hu
eur:
355.38
usd:
308.53
bux:
133037.49
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Gyurta fantasztikus olimpiai és Európa-rekorddal középdöntős

Gyurta Dániel a legjobb idővel, új olimpiai és Európa-csúccsal került a középdöntőbe a férfi 200 méteres mellúszásban.

Az athéni olimpia ezüstérmese 2:08.68 perces eredménnyel megnyerte futamát, amelyben a címvédő japán Kitadzsima Koszuke is indult.

Gyurta Dániel az első százon együtt haladt a mezőnnyel, majd a tőle szokott módon a táv második felében robbantott, és állva hagyta valamennyi riválisát.

"Ez egy előfutam volt, holnap majd be kell jutni a döntőbe. Ha valami olyan szépet akarok elérni, mint Athénban, úgy érzem, még rá kell tenni egy kicsit. Amikor beugrottam, már akkor éreztem, jól megy, láttam is, hogy 150-nél első vagyok. Előzőleg 2:09.5 körüli időre számítottam. Ezzel együtt van még bennem" - mondta Gyurta.

A középfutamot szerdán, míg a finálét csütörtökön rendezik.

Nem jutott ugyanakkor a szerdai döntőbe a magyar férfi 4x200 m-es gyorsváltó. A Kis Gergő, Kerékjártó Tamás, Kozma Dominik, Kovács Norbert összeállítású kvartett 7:14.14 perces országos csúccsal ért célba, ami összesítésben a 13. helyre volt elegendő.

Címlapról ajánljuk
Örülhetnek a napelemesek: meghosszabbította a lakossági pályázat határidejét a kormány

Örülhetnek a napelemesek: meghosszabbította a lakossági pályázat határidejét a kormány

Megkönnyebbülhetnek, akik már megkezdték a lakossági napelemes beruházásukat, de bajban voltak a június 15-i határidő miatt, mert szeptember 30-ig befejezhetik a beruházást, mert meghosszabbította a kormány a határidőt.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Erősödik a forint - Döntött az EKB

Erősödik a forint - Döntött az EKB

A forint szűk sávban mozgott csütörtökön. A legfontosabb esemény az volt, hogy az Európai Központi Bank 25 bázispontos kamatemelést hajtott végre, az irányadó betéti rátát 2,25 százalékra emelve az elhúzódó energiaválság és a gyorsuló infláció miatt. Christine Lagarde jegybankelnök az iráni háború okozta magasabb energiaárakra hivatkozva hangsúlyozta, hogy az inflációs kockázatok egyértelműen felfelé mutatnak, a kamatemelés pedig minden lehetséges forgatókönyv megvalósulása esetén indokolt lenne.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×