Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 6. hétfő Csaba

Nagy Orsolya kiesett

Nem jutott a legjobb nyolc közé Nagy Orsolya a pekingi olimpia női kardversenyében. A magyar vívó a nyolcaddöntőben 15:5-re veszített a 2006-ban világbajnok, idei világranglista-második amerikai Rebecca Warddal szemben.

Az amerikai Ward Nagy előző ellenfeléhez, a francia Anne-Lise Touyához hasonlóan világbajnok volt, 2006-ban, Torinóban bizonyult a legjobbnak, vagyis ismét nagyon erős vívóval találta szemben magát a magyar kardozó.

Pár hete Las Vegasban is asszóztak egymással, akkor 15:13-ra nyert Ward, de Nagy szerint nem volt korrekt a bíráskodás. Ennek tükrében a magyar kardozó bizakodva lépett pástra, de hamar kiderült, hogy ezúttal riválisa egyértelműen jobb.

Egymás után adta a tusokat, Nagy támadásainál rendszerint elővágott, azaz, a csuklóján elérte a magyar vívót, aki nem igazán tudta, mit lépjen. Fokozatosan nőtt a különbség, 1:8-as állásnál jött az egy perces pihenő, de ez alatt sem sikerült megtalálni Ward vívásának ellenszerét.

"Az elején adott öt különböző tust, ami nagyon megzavart. Újra kellett építeni a vívásomat, de nem igazán tudtam, hogy mit csinálhatnék. Amikor az ellenfél sorozatban elővág, nem nagyon van értelme támadni. Nem azzal állt elő, amire számítottam, más távolságról vívott, mint legutóbb, amikor szoros volt az asszónk" - mondta Nagy.

Ward ugyancsak emlékeztette az őt kérdező újságírókat arra, hogy volt egy kiélezett csatájuk a közelmúltban, majd azt mondta: "Most viszont adtam gyorsan öt tust, és ez nyilván összezavarta őt a továbbiakban".

Nagy Orsolya négy éve, Athénban 18. volt.

Címlapról ajánljuk
Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Erling Haaland két góljával Norvégia 2-1-re verte Brazíliát a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében. A brazilok sok helyzet mellett az első félidőben egy tizenegyest is kihagytak. A 100. percben Neymar újabb büntetőből szépített, amikor már nem volt tétje – a szupersztár világbajnokságon minden bizonnyal most utoljára lépett pályára.

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×