Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

"Befolyásolhatja a doppingtesztek eredményét a légszennyezettség"

A doppingtesztek eredményeit is befolyásolhatja a rendkívül szennyezett levegő a nyári olimpián Pekingben - figyelmeztetnek német kutatók.

Stuttgarti kutatók szerint a kínai főváros az egyik legszennyezettebb a világon, a levegő szénmonoxid, ózon és portartalma még az átlagemberek számára is nehezen elviselhető.

Az elemzők arra hívják fel a figyelmet, hogy az élsportolók verseny közben a szájukon lélegeznek, ezért az orruk nem tudja kiszűrni a szervezetbe kerülő levegőből a káros anyagok nagy részét.

Pekingben a megszokottnál és az elviselhetőnél sokkal több szennyező anyag kerül a versenyzők vérébe, tudósok szerint ez azzal is járhat, hogy olyanok buknak meg a doppingvizsgálaton, akik semmit sem követtek el, ugyanakkor előfordulhat, hogy lesznek vétkesek, akik nem akadnak fenn az ellenőrzésen.

Szintén a rendkívül szennyezett levegő miatt a kutatók kevés kimagasló eredményre számítanak, viszont úgy vélik, rengeteg versenyző panaszkodik majd légzési nehézségekre, vagy kap köhögési rohamot, erős fejfájást.

Címlapról ajánljuk
Csatatér: Dunaújvárosban hármas csata lesz, a Dunai Vasmű a fő kampánytéma az országgyűlési választáson

Csatatér: Dunaújvárosban hármas csata lesz, a Dunai Vasmű a fő kampánytéma az országgyűlési választáson

Érdekes hármas csata elé nézünk az országgyűlési választásokon a Dunaújváros központú, és tíz kisebb települést is tartalmazó Fejér vármegyei 4-es számú egyéni körzetben. A Tisza Párt „arca”, Nagy Ervin csap össze a jelenlegi fideszes képviselővel, Mészáros Lajossal, de beleszólhat a versenybe a DK-s színekben induló dunaújvárosi alpolgármester, Szabó Zsolt is.

Irán szerint a Hormuzi-szoros nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az ellenségekkel kapcsolatban állókat

A Hormuzi-szoros továbbra is nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az "Irán ellenségeihez" kapcsolódó hajókat – jelentette be vasárnap Irán ENSZ-tengerészeti ügynökségének képviselője.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×