Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Boston a mennyekben

A Boston Celtics nyerte meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságot, miután az NBA döntőjének hatodik mérkőzésén 131-92-re legyőzte a vendég Los Angeles Lakerst. A keleti bajnok 4-2-re nyerte meg a párharcot. A döntő legértékesebb játékosának a bostoni Paul Pierce-t választották meg.

A 2-3-as hátránnyal érkező Los Angelesnek a csata mindkét hátralévő meccsét meg kellett nyernie Bostonban a végső diadalhoz, és a hatodik felvonás nyitónegyede alapján erre volt is esélye. A hazaiak ugyanis csak 24-20-ra nyerték az első 12 percet.

A következő két játékrészben aztán Phil Jackson nyugati bajnok Lakerse összesen 30 pontra volt képes, az alapszakasz legjobbjává választott Kobe Bryant magára hagyatottan szenvedett, mivel Lamar Odom és a világbajnok spanyol Pau Gasol sem tudott hozzátenni a csapat teljesítményéhez.

Eközben az alapszakaszgyőztes házigazdák óriási formába lendültek, a tavaly Paul Pierce mellé megvásárolt Kevin Garnett és Ray Allen is brillírozott, így a második és harmadik etapban a Celtics összesen 65 pontot termelt.

A félidei 58-35 után a hamarosan 31 ponttal is vezetett Doc Rivers alakulata, a TD Banknorth Garden 18 624 fős közönsége ekkor már eufóriában ünnepelte a kedvenceket, akik közül Garnett, Allen és Rondo is 20 pont körül járt.

A reményvesztetten játszó vendégeknél csak Bryant volt képes hasonló produkcióra, a többiek csak azt mondhatták el magukról, hogy közelről láthatták a Boston 17. bajnoki címének kialakulását. A záróperiódusban már csak a különbség mértéke volt kérdéses, az örömkosárlabdát bemutató zöld-fehérek végül a vártnál könnyebben húzták be a hatodik meccset, s ezzel 4-2-re megnyerték a sorozatot.

A 17. bajnoki aranygyűrűjét szerző Boston utoljára 1986-ban diadalmaskodott az NBA-ben (4-2 a Houston Rockets ellen), a Celtics és a Lakers 11-edszer döntőzött, és a két gárda különcsatája 9-2-re áll az előbbiek javára.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor a CPAC budapesti rendezvényén: az európai demokrácia haldoklik

Megkezdődött az ötödik CPAC Hungary, amelyen olyan neves vendégek egész sora jelenik meg, mint Geert Wilders, a holland PVV elnöke, Mateusz Morawiecki, Lengyelország korábbi miniszterelnöke, Alice Weidel, a német AfD társelnöke, Santiago Abascal, a spanyol VOX elnöke vagy Javier Milei, Argentína elnöke. Donald Trump videóüzenete után a nyitóbeszédet Orbán Viktor magyar miniszterelnök tartotta.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
A halálos közúti baleseteket egyre nagyobb arányban autópályán okozzák Magyarországon

A halálos közúti baleseteket egyre nagyobb arányban autópályán okozzák Magyarországon

Tavaly 415-en haltak meg közel 14 600 közúti balesetben Magyarországon. Míg 2024-hez képest csak hajszálnyival csökkent a balesetek száma, ezek közül 7%-kal kevesebb volt végzetes valamelyik résztvevő számára. A következőkben úttípus (autópálya, autóút, stb.) és kimenet (halálos, súlyos, illetve könnyű sérülés) szerinti bontásban mutatjuk a legfrissebb baleseti statisztikákat. Következő cikkünkben a balesetek okozóira fókuszálunk. Elöljáróban annyit, hogy az elektromos rollerek immár ezernél is több, személyi sérüléssel járó balesetet okoztak, ami 2,7-szer annyi, mint egy évvel korábban. A kerékpáros balesetek száma megduplázódott, az elektromos kerékpároknál pedig még ennél is nagyobb növekedést látunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×