Infostart.hu
eur:
388.78
usd:
336.89
bux:
122537.07
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Nem indul Pekingben, de nem is vonul vissza Kovács Ágnes

Kovács Ágnes olimpiai bajnok mellúszó bejelentette, hogy nem indul a pekingi ötkarikás játékokon, de nem is vonul vissza a versenyzéstől.

Kovács Ágnes kiemelte: nem érez magában elég erőt, hogy még egy olimpiai szereplést vállaljon, de nem akar elszakadni a sportágtól.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónő a szerdai, budapesti sajtóbeszélgetésen közölte, hogy a Kőbánya SC színeiben indul a júliusi országos bajnokságon. Kovács Ágnes az InfoRádiónak elmondta: ezek után inkább amatőr sportolónak tekinti magát.

Döntésében elmondása szerint alapvető szerepet játszott a decemberi, debreceni rövidpályás Európa-bajnokságot megelőző doppingvizsgálata körüli hercehurca.

Az úszónő közölte: a mai napig fájlalja, ahogy a Magyar Antidopping Csoport munkatársai viselkedtek vele, és ahogy utólag nyilatkozott a szervezet vezetője és jogi képviselője.

Kovács Ágnes hozzátette: örül annak, hogy bebizonyosodott az igaza, és a Nemzetközi Úszó Szövetség is megerősítette, hogy nem követett el doppingvétséget.

A sportoló kiemelte, hogy rossz idegállapotban készült fel a debreceni rövidpályás Európa-bajnokságra, és több edzést is ki kellett hagynia, így nagy eredménynek tekinti, hogy ötödik lett a 100 méteres mellúszásban.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke reagálásában így fogalmazott: "Sajnálom a bejelentést, nagyon sok mindenben nem értek vele egyet."

Kiss László szövetségi kapitány, Kovács Ágnes korábbi mestere úgy fogalmazott: "Nagyon sok élményt éltünk át Ágival, nagyon sok és nehéz munkát végeztünk el közösen, de kárpótoltak az eredmények, benne az olimpiai arany. Ági mindig tisztán, becsületesen készült, nagyon sajnálom a döntését, de megértem és tudomásul veszem".

A sajtóbeszélgetés végén Csurka Gergely, a MÚSZ és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sajtófőnöke tolmácsolta Schmitt Pál MOB-elnök bejelentését, amely szerint ha a MOB vendégeként Kovács Ágnes ott lesz Pekingben.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×