Infostart.hu
eur:
388.78
usd:
336.89
bux:
122537.07
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Mezey György lett az FC Fehérvár sportigazgatója

Mezey György, a labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya lett az FC Fehérvár sportigazgatója.

Mezey György továbbra is a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia vezetője marad, ám az intézmény és a fehérvári együttes között nem lesz szoros kapcsolat.

Az új vezetőedző, a szezon végéig aláíró Disztl László munkáját bátyja, Disztl Péter kapusedzőként, míg Bekő Balázs és Szabó György pályaedzőként segíti. A tréner hangsúlyozta: a Ligakupa elhódítására törnek, a bajnokságban pedig a jelenlegi kilencedikről az 5-7. helyre kívánnak előrelépni az idény végére.

Gál András Levente, a klub többségi tulajdonosa, a Futball Invest 2007 Zrt. képviselője elmondta: hétfőtől a Fehérvár FC Kft. adósságrendezése, válságkonszolidációja, valamint a szakmai munka kettéválik.

Az új menedzsment azon dolgozik, hogy kivásárolja a kistulajdonosokat, elszámoltassa a korábbi felügyelő bizottságot és polgári jogi úton részt kíván venni abban a büntetőperben, mely a futballklubot működtető gazdasági társaság korábbi ügyvezetői ellen indult adócsalás és más bűncselekmények vádjával.

A licenc visszaszerzésének érdekében minden hiánypótlást leadtak, és várják a testület döntését.

A klub még december 21-én azt közölte, hogy a Fehérvár FC Kft. vesztesége - december 13-ai állapot szerint - egymilliárd forintra tehető, amelyből 258 millió a 2006-os időszakra datálható.

Az APEH felé 151 millió forintos tartozása volt a klubnak, a játékosoknak 7,5 millió, az alkalmazottaknak 11 millió, a könyvvizsgálónak 2,5 millió forintot kellett volna már korábban kifizetnie a futballklubot működtető gazdasági társaságnak.

A Fehérvár FC Kft. konszolidációját szem előtt tartva a 82 százalékot birtokló Futball Invest 2007 Zrt. 66 millió forint kifizetésével stabilizálta a helyzetet, az alkalmazottak és a játékosok munkabér-hátralékait rendezte.

A február elsején munkába álló új ügyvezető, Bérczy Balázs arról számolt be, hogy a játékosokkal egyenként tárgyalnak a folytatásról, majd hozzátette, olyan körülményeket akarnak teremteni Fehérváron, hogy a labdarúgóknak csakis a futballal kelljen foglalkozniuk.

Az FC Fehérvár tiszteletbeli társadalmi elnökének Kovács Ferencet választották, aki 1985-ben az UEFA Kupa döntőjéig vezette a Videoton SC-t. A 74. születésnapját éppen január 7-én ünneplő mesteredző figyelmeztetett: mindenki végezze a maga munkáját, akkor nem marad el az eredmény.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×