Infostart.hu
eur:
363.81
usd:
310.72
bux:
132855.51
2026. április 28. kedd Valéria

Nehéz meccsen védte meg címét Erdei Zsolt

Kilencedszer is megvédte címét Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka. A 33 éves magyar bokszoló a drezdai profi gálán megosztott pontozással győzött a panamai Tito Mendoza ellen.

Már a meccs első menete azt mutatta, hogy Erdeire nehéz feladat vár, mert a nála 13 centivel magasabb Mendoza könnyedén, lazán mozgott, igaz, a magyar klasszis így is bevitt néhány látványos ütést panamai riválisának.

A második, igen szoros felvonásban Erdei is kapott néhány pofont, de úgy tűnt, hogy a címvédő azért valamennyivel többet talált.

A harmadik három perc lényegesen simábban alakult, de az elmúlt két év meccseinél most nagyobb erőfeszítéseke kellett tennie Erdei Zsoltnak.

Kritikus perc a nagy ütés után

A negyedik menet elején a 33 éves magyar bokszoló hatalmas ütést kapott, Mendoza nagy erejű jobbegyenese után pedig rohamozott, és Erdei Zsoltnak bő egy perc kellett ahhoz, hogy magához térjen. Ez egyértelműen a panamai menete volt!

Az ötödik rész visszafogottabb, kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, majd a hatodik már a végre pontosabban öklöző Erdei fölényét hozta.

Szoros menetek

A hetedik menet heves ütésváltásokkal kezdődött, majd a végére is tartogattak egymásnak egy-egy kisebb rohamot a csatázók.

A nyolcadik felvonás alacsonyabb színvonalú küzdelmet hozott, majd sokáig a kilencedik szakasz is kevés pontos találatot hozott. Az utolsó egy perc találatai inkább Erdei felé billenthették a mérleg nyelvét, de a frissebbnek tűnő panamai egy-egy testütéssel meglepte a szokottnál nyugtalanabb, minden szabálytalanságot jelző címvédőt.

A tizedik menet pontos találataira nagy szüksége volt a magyar sportszurkolók nagy kedvencének, az utolsó előtti három percben talán egy árnyalattal visszafogottabb volt Mendozánál, a hajrában Erdei egy nagyobb ütéssel tűnt ki.

A mérkőzés után mindkét bokszoló győztesként ünnepeltette magát, de a három bíró közül kettő Erdei Zsoltot látta jobbnak. Az egyik bíró 117:111-re, a másik ennek a fordítottjára hozta ki a mérkőzést, a harmadik szerint a magyar 116:112-re volt jobb.

Legközelebb többet ígér Erdei

"Éreztem, hogy tud kellemetlenségeket okozni. Hatalmasokat ütött Mendoza, akivel nagyon kellett vigyáznom, nem volt szabad kockáztatnom, mert nem éreztem a meccs ritmusát" - mondta Erdei Zsolt az RTL Klubnak adott interjújában.

"A látszattal ellentétben alibiből támadtam, mentem mindig előre. Õ volt az eddigi legnehezebb ellenfelem, aki a negyedik menetben alaposan eltalált. Nem volt jó meccs, nem voltam meggyőző. Legközelebb jobban igyekszem, hogy nagyobb fölénnyel verjem az ellemfelem" - tette hozzá Erdei, akinek ez volt a 28. profi győzelme, így továbbra is százszázalékos.

"A tiszta bokszot szeretem, kicsit zavart, amit Mendoza egyszer-egyszer csinált" - jegyezte meg riválisáról.

Címlapról ajánljuk
Cseh Tibor András: újfajta betegségek jelentek meg, változott a sertéshús ára is

Cseh Tibor András: újfajta betegségek jelentek meg, változott a sertéshús ára is

Az afrikai sertéspestis még úgy is képes komoly piaci károkat okozni a magyar állattenyésztésnek, hogy megakadályozzák a betegség átterjedését a vadállományról a haszonállatokra – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke. Cseh Tibor András beszélt a helyzet megoldási lehetőségéről, valamint az itthon újnak számító, a szőlőt pusztító aranyszínű sárgaság nevű kór veszélyeiről, ahogy a NAK jövőjéről is.

Ukrajna: Magyar Péter nagy bejelentést tett

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a leendő magyar miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
inforadio
ARÉNA
2026.04.29. szerda, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×