Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Elmenekült a Vác vezetőedzője

Gergely Károly, a Vác labdarúgócsapatának vezetőedzője bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond posztjáról, és már a szombati, Honvéd elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen sem ül le a kispadra.

"Õszintén szólva zavar mindaz, ami a csapat körül az utóbbi két hétben kialakult" - mondta Gergely Károly.

"Nem értek egyet a befektető által hozott olasz tréner edzésmódszereivel, a szakmai munka már nem az én elképzeléseim szerint zajlik. Így, hogy már szinte teljesen Nicola Fitta irányít, nem látom értelmét a folytatásnak" - tette hozzá a szakember.

Ofella Zoltán ügyvezető igazgató annyit mondott a történtekről, hogy még nem tájékozódott kellően az ügyben, de ha a vezetőedző valóban nem kíván a továbbiakban Vácott dolgozni, akkor szombat délután Kispesten, a Budapest Honvéd elleni bajnokin minden bizonnyal Nagy Tibor és Nicola Fitta irányítja majd a tabella utolsó helyén álló együttest.

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

A gyógyászati segédeszközök forgalmazói azonnali áfacsökkentést és a 26 éve változatlan támogatási rendszer teljes átalakítását sürgetik az ágazatot sújtó működési válság miatt. A szakmai szervezetek javaslata szerint az áfa 27-ről 5 százalékra mérséklése jelentősen csökkentené a betegek terheit. Mivel az állami egészségbiztosító is felismerte a korszerűtlen szabályozás felülvizsgálatának szükségességét, napokon belül megkezdődhetnek az érdemi egyeztetések - számolt be a Népszava.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×