Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Többszázezer zarándok vett részt az idei csíksomlyói búcsún – a nap hírei

Azonnali vizsgálat indul a balatoni vonal összeomlása miatt, az utasoknak a teljes jegyár visszajár. Többszázezer zarándok vett részt az idei csíksomlyói búcsún. Felborult egy amerikai katonai jármű a Veszprém közelében tartott nemzetközi hadgyakorlaton, egy amerikai katona meghalt. A nap hírösszefoglalója.

Teljes összegű kártérítést fizet a MÁV-csoport a balatoni vonal szombati károsultjainak a késések miatt – jelentette be Lázár János közlekedési miniszter. Szombaton egy újabb sorompóhiba miatt Érd és Tárnok között lassult le a közlekedés. Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója azonnali vizsgálatot rendelt el. A jegyárak felét már szombaton, másik felét pedig kedden, a banki szünet után fizetik ki mindazoknak, akik appon vagy interneten vették a jegyüket. A többi utas pedig kedd éjfélig kezdeményezheti, illetve meg is kapja a teljes jegyár-visszatérítést bármelyik MÁV-csoportos jegypénztárban.

Többszázezer zarándok vett részt az idei csíksomlyói búcsún. A Kis- és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben, a Hármashalom-oltár előtt az esemény ünnepi szónoka, György Alfréd, kamilliánus szerzetes úgy fogalmazott: az imát nem elmagyarázni, hanem imádkozni kell. A csíksomlyói pünkösdi búcsún és szentmisén Sulyok Tamás köztársasági elnök is részt vett.

Megerősítette Magyarország adósbesorolását a Fitch Ratings, de jelentősen rontotta a magyar gazdasági növekedés idei évre szóló előrejelzését. A hitelminősítő a decemberi 2,5 százalékos előrejelzés helyett már csak 0,7 százalékot vár. A Nemzetgazdasági Minisztérium úgy reagált: a magyar gazdaság biztos alapokon áll és a Fitch Ratings - a Standard and Poors és a Moody’s korábbi értékeléséhez hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot.

Leminősítette Ausztriát a Fitch Ratings. Az új szuverén osztályzat kilátása stabil. A nemzetközi hitelminősítő mindenekelőtt a vártnál sokkal gyengébb osztrák közfinanszírozási és reálgazdasági teljesítménnyel indokolta a lépést. A hitelminősítő 2025-re stagnálást, jövőre 1,2 százalékos növekedést vár az osztrák gazdaságban.

A székesfehérvári kórházban belehalt sérüléseibe egy amerikai katona, miután a Veszprém közelében tartott nemzetközi hadgyakorlaton felborult egy amerikai jármű a nullponti lőtéren - közölte a Honvédelmi Minisztérium. A járműben öt katona tartózkodott. Egy másik katonát súlyos, de stabil állapotban jelenleg is kezelnek a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban. A baleset körülményeit a magyar hatóságok és az amerikai hadsereg bűnügyi nyomozó részlege közösen vizsgálja.

Franciaországba utazik vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök, ahol részt vesz a Patrióták Európáért pártcsalád elnökségi ülésén. A Fidesz elnöke Marine Le Pen, és Jordan Bardella, a francia Nemzeti Tömörülés vezetőinek meghívására érkezik a tanácskozásra és hétfőn beszédet is mond. Az eseményre a 2024-es EP-választások egyéves évfordulóján kerül sor.

Döntött a Momentum küldöttgyűlése: a párt nem indul a 2026-os országgyűlési választáson a kormányváltás elősegítése érdekében. A Momentum küldöttgyűlése által kiadott közlemény szerint a kormányváltás nem cél, hanem egy lépés a rendszerváltás irányába.

Átmenetileg nem működött délelőtt a közösségi közlekedés jegyvásárlási funkciója. A BKK kora délután közölte, hogy a lehetőség újra zavartalanul működik miután elhárították a fizetési szolgáltatónál fellépett technikai hibát.

Megszűntek a madárinfluenza miatti megfigyelési körzetek – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A hatóság tájékoztatása szerint a Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyét érintő megfigyelési körzet területén, május 6-a óta nem állapítottak meg újabb madárinfluenza-kitörést.

A balatoni viharjelzés követésére hívta fel a figyelmet a pünkösdi hétvégén a siófoki meteorológiai obszervatórium vezetője. Horváth Ákos a HírBalaton portálnak kiemelte: egy gyors mozgású hidegfront éri el a Balaton térségét pünkösdvasárnap a déli órákban északnyugati irányból, zivatarokat és viharos széllökéseket hozva.

Kijev visszautasította azt a moszkvai állítást, hogy elhalasztotta volna a hétvégi fogolycserét és a holttestek átvételét. Korábban Vlagyimir Megyinszkij, az orosz elnök tanácsadója azt közölte, hogy az ukrán fél váratlanul, határozatlan időre elhalasztotta mind a holttestek átvételét, mind a hadifoglyok cseréjét.

Tömegbe hajtott egy autós a dél-németországi Passauban. Többen megsérültek. Öt sérültet kellett kórházba szállítani, köztük az autót vezető férfi 38 éves feleségét és ötéves lányukat. A hatóságok nem tartják kizártnak, hogy a sofőr szándékosan ütött el embereket. Elképzelhető, hogy a baleset a házastársak kapcsolatával van összefüggésben. A 48 éves sofőrt őrizetbe vették.

A legutóbbi jelentések szerint tizenhárom iráni halt meg az idei mekkai zarándoklaton, ahol az elmúlt napokban hőség volt. A Vörös Félhold rendelőiben Medinában és Mekkában csaknem 14 ezer alkalommal láttak el iráni zarándokokat. Az idén több mint 86 ezer iráni vett részt a mekkai zarándoklaton.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×