Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.58
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Vérfrissítést tart szükségesnek az Európai Parlamentben a magyar miniszterelnök - A nap hírei

Napokon belül kihirdetik a három nagy centrumkórház tervpályázatának eredményét. Annegret Kramp-Karrenbauer lett a német Kereszténydemokrata Unió új elnöke.

Vérfrissítést tart szükségesnek az Európai Parlamentben a miniszterelnök. Orbán Viktor a Kossuth Rádióban úgy fogalmazott: a jövő évi EP-választás után javulni fog a demokrácia minősége. A kormányfő beszélt a gazdaságpolitikáról is, javulást vár még a többi között a szakképzés, a kis és közepes vállalkozások cégvezetési képességeinek területén. A miniszterelnök az egészségügyi szakdolgozók 72 százalékos, négylépcsős béremeléséről szólva úgy fogalmazott: mivel ezt vállalta a kormány, teljesíteni kell, de mindez nincs garantálva, mivel nem látni előre, hogyan teljesít majd a következő években a gazdaság.

Napokon belül kihirdetik a három nagy centrumkórház tervpályázatának eredményét - mondta az InfoRádiónak Cserháti Péter az Egészséges Budapest Programért felelős miniszteri biztos. A Nézőpont Intézet egészségügyi konferenciáján elhangzott az is, hogy jövőre 191 milliárd forinttal több jut az egészségügyre, de ebből 40 milliárd forintot csak akkor lehet felhasználni, ha az intézményrendszer javít hatékonyságán.

Nem tartja lezártnak a CEU ügyét az Európai Bizottság oktatási biztosa. Navracsics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy a kérdés jogilag sincs lezárva, hiszen a kötelezettségszegési eljárásban az európai bíróságnak még döntenie kell a magyar felsőoktatási törvény módosításáról.

A veszély mellett lehetőségnek is tartja a klímaváltozást az államfő. Áder János a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács működésének tízéves évfordulóján rendezett tanácskozáson egy új közgazdasági modell megalkotását szorgalmazta, a természeti tőke, a tiszta víz, a tisztább levegő és a biodiverzitás előnyeinek figyelembe vételével.

Rekordot döntött az ország villamosenergia-fogyasztása csütörtökön, a rendszer terhelése elérte a 6843 megawattot. A MAVIR közölte, hogy a magyar villamosenergia-rendszer problémamentesen biztosítja az ellátást.

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten. A magyar sajtó kategóriában a Portfolio gazdasági hírportál kapta az elismerést.

Annegret Kramp-Karrenbauert választották meg elnöknek a német Kereszténydemokrata Unió tisztújító kongresszusán Hamburgban. Az eddigi pártelnök Angela Merkel október végén jelentette be, hogy nem pályázza meg ismét a tisztséget.

Megállapodtak az olajexportőrök, napi 1 millió 200 ezer hordóval csökkentik a kitermelést a jövő év elejétől. A kitermelés csökkentése a globális olajkereslet 1,5 százalékának megfelelő kínálatot von ki a piacról.

Elmarad Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök és a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn vasárnap estére tervezett televíziós vitája a brexitről. A tévévita két nappal a brexit-megállapodásról kitűzött alsóházi szavazás előtt lett volna.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×