Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
318.38
bux:
144628.82
2026. július 22. szerda Magdolna
Megalakult az MMA Erdélyi Bizottsága
Nyitókép: MMA

Turi Attila: megalakult az MMA Erdélyi Bizottsága

Az MMA elnöke szerint a testület kiemelt feladatai közé tartozik, hogy javaslatot tegyen az Erdély területén megvalósuló programok egyedi támogatására, az erdélyi aktivitások fejlesztési irányaira, emellett kapcsolatot építsen a helyi kulturális szereplőkkel, művészekkel, civil és egyházi szervezetekkel, önkormányzatokkal.

Célja továbbá az MMA erdélyi munkacsoportja alakulásának előkészítése, egyben elősegítése. „Ez a munka elsősorban a kapcsolatépítésről szól. Nem az MMA önkifejezéséről, hanem a kultúra széles körű és pontos közvetítéséről, éltetéséről” – hangsúlyozta az elnök.

Kiss János, az MMA regionális és határon túli hálózatépítéséért felelős alelnöke felszólalásában felidézte a kezdeteteket, a köztestület hét regionális központjának – Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Szeged, Veszprém – megalakulását 2022 decembere és 2023 márciusa között, amelyet a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) együttműködésben valósított meg.

Az MTA-val aláírt stratégiai jelentőségű megállapodás értelmében a két köztestület együttműködik

a kiemelkedő hazai, valamint az egyetemes tudományos és művészeti eredmények elősegítése, széles körű megismertetése, a kulturális élet gazdagítása érdekében. Ennek mentén öt városban működnek a kulturális műhelyek, regionális központok az MTA területi bizottsági székházaiban.

„Nem győzöm időről időre hangsúlyozni, hogy mennyire hálás vagyok azoknak az akadémikustársaknak és köztestületi tagoknak, akik ebben az építkezésben részt vállaltak és jelenleg is részt vesznek. Továbbra is, folyamatosan várjuk tettre kész tagjaink jelentkezését az egyes régiók munkacsoportjaiba, akik tevékenységükkel érdemben tudják segíteni a helyi kulturális és szakmai, emellett felsőoktatási és egyházi intézményekkel való partnerségek kialakítását, működtetését, az értékes művészeti projektek, kezdeményezések felkarolását.”

Az MMA régebb óta tervezte a köztesület kulturális szerepvállalásának határon túlra való kiterjesztését. A Kárpát-medencét érintő regionális bővítés első állomásaként 2024. október közepén Turi Attila, az MMA elnöke és Richly Gábor főtitkár aktív közreműködésével javaslatot tettek az erdélyi aktivitás eseti elnöki bizottság formájában történő megindítására. Ezt idén január második felében egy nagyváradi informális találkozó követte, melynek során egyeztetés történt a bizottság megalakulásának konkrét lépéseiről a bizottsági tagságra felkért akadémikusok részvételével.

„Lépésről lépésre haladunk, és bízom benne, hogy az MMA erdélyi jelenléte gyorsan és láthatóan megerősödik majd,

hisz az akadémikusainkon és köztestületi tagjainkon túl az ösztöndíjasaink is érdemi szerepet vállalnak a regionális építkezésben. E terv megvalósulása újabb mérföldkövet jelent majd a köztestület történetében.” – mondta el Kiss János.

A frissen megalakult bizottság elnöke Vargha Mihály, az MMA rendes tagja (Képzőművészeti Tagozat) lett, míg társelnöki tisztjét Balázs-Bécsi Gyöngyi, az MMA rendes tagja (Népművészeti Tagozat) tölti be.

A bizottság tagjai:

Ádám Gyula, az MMA levelező tagja (Film- és Fotóművészeti Tagozat); Bogos Ernő, az MMA rendes tagja (Építőművészeti Tagozat); Haáz Sándor, az MMA rendes tagja (Zeneművészeti Tagozat); Jakobovits Márta, az MMA rendes tagja (Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat); Pávai István, az MMA levelező tagja (Művészetelméleti Tagozat); Pregitzer Fruzsina, az MMA rendes tagja (Színházművészeti Tagozat); Sántha Attila Barna, az MMA levelező tagja (Irodalmi Tagozat).

A tagok megbízatása a bizottság működési idejére szól. A bizottsági ülésekre – a bizottság elnökének döntése alapján – tanácskozási joggal meghívhatók az MMA akadémikusai, köztestületi tagjai, valamint egyéb szakemberek.

Címlapról ajánljuk
2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

Orbán Viktor: mostantól minden illegitim, a cél a jogállam békés visszaállítása

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tartott tájékoztatót. Az InfoRádió kérdésére beszélt Szijjártó Péter döntéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×