Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Nyitókép: Facebook/Budapest Jazz Club

Budapest Jazz Club: több oldalról is éreztük a források apadását

A bérleti díj emelkedése és a közszolgálati díj jelentős csökkenése miatt bezárt az idén 15 éves Budapest Jazz Club. A vagyonkezelő hétfőn lecserélte a szórakozóhely bejáratának zárát és lakatokkal is megakadályozta a bejutást. A Jazzart Közcélú Alapítvány a Budapest Film Zrt. tulajdonosának, a Fővárosi Önkormányzatnak a közszolgáltatási partnereként működtette a klubot.

Az InfoRádiónak az egyik alapító-tulajdonos azt mondta: a magyar jazzművészek petíción dolgoznak, sok magánszemély pedig támogatásáról biztosítja a klubot. Susszer Zoltán hozzátette: reményeik szerint a fővárostól is kapnak segítséget, és úgy látják, a kormányzati oldalon is megvan hajlandóság erre.

Több fronton érzik a források apadását. A koronavírus-járvány miatt a kulturális szubvenció jelentősen, az ő esetükben kevesebb mint harmadára, 20-25 százalékára csökkent, és ez nem változott a járvány visszaszorulásával - mondta Susszer Zoltán. Most pedig a háborús helyzet miatt nincs forrás.

Egyéb, más vállalkozásaikból származó bevételeinkből egy ideig tudták tömködni a lyukakat, jegyezte meg, de mostanra elfogytak a lehetőségeik. Részben azért, mert megemelkedtek a költségeik, részben pedig mert a bevételeik jelentősen apadtak.

"A főváros vagyonkezelőjétől béreljük az ingatlant, de van egy másik szerződésünk, miszerint közszolgáltatási intézménye vagyunk a fővárosnak. A Budapest Jazz Club a magyar dzsesszoktatásban fontos helyszín, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessz tanszakának, illetve a Bartók Béla Konzervatóriumnak koncertjei, stúdiógyakorlatai, próbatermi helyszínei vannak itt. Ezek mellett tehetséggondozási és esélyegyenlőségi koncerteket is tartanak itt. Ám e közszolgáltatási szerződés szerint fizetendő díjat - a klub bevételét - a főváros forráshiány miatt kevesebb mint a felére csökkentette, miközben a szerződésük szerint a bérleti díj a fogyasztói árindexhez kötve növekszik."

A fővárosi önkormányzatnál jelezték a problémát, ők megértették a helyzetet, de közben Budapest vagyonkezelője elég szigorúan lépett fel.

"Mikor megkaptuk a felmondást - bár nincs különösebben nagy tartozásunk -, még akkor sem gondoltuk, hogy valóban bezárás lesz" - mondta Susszer Zoltán. A fővárossal tavaly október óta tárgyaltak, többször kaptak ígéretet a helyzet kezelésére. Időközben a dzsesszművészek petíción kezdtek dolgozni, sok kultúrafogyasztó állampolgár támogatásáról biztosítja a klubot, az eddigi támogatóik sem hátráltak ki, a kormányzati oldalon is lehet tapasztalataik szerint segítségnyújtási hajlandóság, illetve Susszer Zoltán alapítóként, tulajdonosként és magánszemélyként is próbál "elmenni a falig" anyagi forrásokért.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

India öles léptekkel zárkózik fel a fejlett országokhoz. Ebben nemcsak a kedvező gazdaságföldrajzi és a még mindig kedvező demográfiai adottságok segítik, hanem az úgynevezett jó kormányzás is: a kormányzat szisztematikusan támogatja a hazai gyártást, stabilizálja a szabályozási kereteket, és egyszerűsíti az adózást, ráadásul a belső fogyasztói bázis is gyorsan nő. Bár a kilátások jók, kockázatok továbbra is vannak, és ezekre a befektetőknek is figyelniük kell.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×